Gál Kinga: Az EB sokadjára hagyja cserben a hagyományos nemzeti kisebbségeket

2021. január 18. 19:08

A Fidesz-KDNP uniós parlamenti delegációjának elnök szerint felháborító, hogy a testület nem hajlandó semmilyen nemzeti kisebbségvédelmi jogszabályt alkotni.

2021. január 18. 19:08
null

A politikus szerint a bizottság nem vette komolyan a kezdeményezést – amelynek célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek – annak ellenére, sem hogy hitelessége és polgárainak bizalma forog kockán. „Számtalanszor halljuk Vera Jourová biztost a jogállamiságról, emberközeli unióról beszélni. Azonban amikor ez végre megvalósíthatóvá válna, a bizottság kihátrál, polgárainak védelme pedig üres beszéd marad” – hangsúlyozta. Rámutatott, hogy „Európa csak akkor maradhat igazán erős, ha erős identitással rendelkező erős nemzetek alkotják”. Hozzátette: az európai kulturális örökség védelmének hiánya és feladása az európai identitás védelmének hiányát és feladását eredményezi.

Gál Kinga tájékoztatott, hogy az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának vezetősége nevében – számos képviselő támogatásával – levelet intéz az üggyel kapcsoltban az Európai Bizottság elnökéhez és alelnökéhez.

(MTI)

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fregoli
2021. január 19. 09:14
Mert egy süket barom vagy...
MZXX
2021. január 19. 07:11
A jelenlegi EU nem fog fellépni a nemzeti kissebbségek érdekében, hiszen épp a nemzeti alapú közösségeket, így a nemzetállamokat akarja lebontani. Kár ezzel a kérdéssel foglalkozni. A huxit feltételeit kell megteremteni arra az esetre, ha a jelenlegi irány nem változik az EU-ban.
katherine567
2021. január 19. 04:46
Sürgős hatékony szerelmi varázslat, amely segít visszahozni ex szeretőit és gyorsan megmenteni a házasságát, [email protected]) minden bizonnyal a legjobb online varázslat, és eredménye 100% -os garancia! .. még mindig sok ember szenved az élet mindenféle kérdése. Mi az a bizonyos dolog, ami zavar? Néha a probléma nem a probléma, hanem a probléma képtelenség azonosítani azokat, akik rendelkeznek a megoldással. Chloe Elizabeth vagyok, Edinburgh-ból, Egyesült Királyságból, és szeretnék bemutatni önnek Dr. ogunsnya-t, egy férfit, aki azért jött, hogy megmentse az emberiséget az élet minden kérdésétől. Attól a naptól kezdve, hogy találkoztam vele, ez volt az a nap, amikor a problémám megszűnt. Amikor a bölcsesség villog, akkor a bölcsek szavává válik. Arra bátorítalak benneteket, hogy kapcsolja össze bármilyen problémáját, amellyel dr. OSAZEE-vel szembesül, és biztos lehet benne, hogy Istennel minden együtt fog működni az ön érdekében. Felveheti a kapcsolatot Dr. ogunsnyával e-mailben: (: [email protected]) Gratulálok Önnek, amikor ezt teszi, valóban Ön a következő tanú. Ön is felhívhatja vagy felveheti a Whats-app-ra: +1 (301) 747 -3442
Magyarok Pásztora
2021. január 19. 03:32
Olyanok mint komcsi polbüró.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!