Hozzátette: halaszthatatlan volt a főépület teljes felújítása, hiszen az osztálytermeket még mindig földgázüzemű csempekályhákkal fűtötték, és a meleg elillant a rossz nyílászárókon keresztül. Ballai Zoltán türelmet kért a tanulóktól és a szülői közösségtől azok miatt a nehézségek miatt, amelyek a felújítás idején várhatók. Az egyházkerület gazdasági tanácsosa elmondta: hat-hét évvel ezelőtt nyolcmillió euróra (2,88 milliárd forintra) becsülték a felújítás költségeit, most még nem látják a végösszeget.
A költségek nagyobb részét a magyar állam fedezi,
de az egyház a saját forrásaiból is besegít, és a felszerelés megvásárlásához az önkormányzat is segítséget ígért, igaz, ez még a választások előtt történt.
Mátéfi István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója az MTI-nek elmondta: a főépületben és az elmúlt két évben már felújított melléképületekben a két intézmény mintegy 1400 diákja tanul, több mint száz tanár és iskolai alkalmazott dolgozik. Hozzátette: a főépület felújítása elsősorban a Bolyai Farkas Gimnáziumot érinti, hiszen a Református Kollégium osztályainak a többsége a már felújított épületekben működik. „Ez akkora épület, hogy nem lehet teljesen kiköltözni belőle a felújítás idejére” – jelentette ki az igazgató. Hozzátette: a felújítás három szakaszban történik, úgy, hogy mindig az épület egyharmadát adják át a munkásoknak, a kétharmadában folytatódik az oktatás. A Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium Erdély egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar iskolája. Az intézmény felső tagozatán hét párhuzamos osztályban folyik az oktatás.
(MTI)