Cavani hárommeccses eltiltást kapott rasszista szóhasználat miatt

2021. január 01. 18:05

Három mérkőzésről tiltotta el Edinson Cavanit egy rasszista kifejezés használata miatt az Angol Labdarúgó Szövetség (FA).

2021. január 01. 18:05
null

A Manchester United uruguayi válogatott csatára ellen két hete indult eljárás „helytelen magatartás” miatt azt követően, hogy a 33 esztendős futballista egy hónapja a United Southampton elleni 3-2-es sikerét – és a találkozón szerzett két gólját – követően az Instagramra feltöltött posztjának szövegében a „negrito” szót is leírta. Cavani azt állította, ez csupán "szeretetteljes üdvözlése" volt egy barátjának, az FA szerint viszont a játékos ezzel megszegte a szövetség vonatkozó előírásait.

Az FA csütörtökön nyilvánosságra hozott ítélete szerint a szóhasználat „sértő, helytelen és rontotta a sportág jóhírét”, így Cavanit az eltiltás mellett 100 ezer font (40,6 millió forint) pénzbüntetéssel is szankcionálták. Azt követően, hogy beismeri az FA szabályzatának megsértését, személyes oktatáson is részt kell vennie.

A Manchester United már az eljárás megkezdésekor hangsúlyozta: a törölt bejegyzésben – amely miatt Cavani bocsánatot is kért – nem volt rosszindulat. Közleményében a klub leszögezte, bíznak abban, hogy a vizsgálóbizottság nyilvánvalóvá teszi: Cavani nem rasszista, és a bejegyzésében nem volt rasszista szándék. A friss kommünikében kiemelték, noha Cavani nem volt tisztában a Cavani honfitársát, az akkor az FC Liverpoolban futballozó Luis Suárezt 2011 decemberében nyolc mérkőzésről tiltották el, miután mérkőzés közben ugyanezzel a kifejezéssel megsértette Patrice Evrát, a Manchester United francia légiósát. Suárez akkor kitartott amellett: az általa használt szó nem számít sértőnek Uruguayban.

(MTI)

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. január 03. 15:39
Van baj! Ez egyébként ilyen negru rítus?
Rugán
2021. január 03. 15:27
Szomorú, hogy a foci is már erről szól! Egy egyértelműen fekete bőrűt hogyan kéne jellemeznem, mikor nem tudom, hogy Afrikábó, Amerikából, vagy a Föld mit tudom én mely sarkából jött? A fehérnél kissé sötétebb bőrszínárnyalta van. Ez jó? Vagy, - a szoba középvonalától balra álló egyénre gondoltam. Így korrekt? Ha netán visszakérdeznek? Arra a feketebőrűre gondoltál. Én sértő szavakat nem használok, így bőrszínről a korrektség jegyében nem nyilatkozom! Válaszolnám. Írtó épületes beszélgetéseknek nézünk elébe.
terra
2021. január 03. 09:16
Na EZ már tényleg diktatúra a javából!
borsika
2021. január 02. 21:50
Életfogytiglanit is kaphatott volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!