Szerdán, a fiatalember halála körülményeinek tisztázását követelők a hatóságok által engedélyezett tüntetést tartottak a kerületi rendőrkapitányság előtt. A legfeljebb száz fősnek hirdetett megmozduláson legalább ötszázan gyűltek össze. A résztvevők egy csoportja koraeste rongálni és gyújtogatni kezdett, majd a helyszínt biztosító rendőrökre támad. Az összetűzésben többen megsérültek, és legalább tucatnyi embert előállítottak. A rendőrség vízágyút is bevetett a tömeg oszlatására. Beszámolók szerint a helyszínen hajtott el a Fülöp belga királyt szállító autókonvoj, az uralkodó azonban a rendőri biztosításnak köszönhetően nem került veszélybe – közölték. A belga sajtó csütörtöki tájékoztatása szerint a brüsszeli rendbontás nyomán kezdeményezett, éjszakába nyúló rendőri akciók során végül száztizenkét embert állítottak elő, köztük harminc kiskorút. Ez idáig négy esetben indítottak eljárást. Az intézkedés során legalább négy rendőr megsérült – közölték. Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszter a Twitteren közzétett üzenetében kijelentette: semmilyen körülmények között sem fogadható el az, ami Schaerbeekben történt. A vizsgálatok javában folynak, eddig több mint száz embert állítottak elő. „A rendbontók nem ússzák meg büntetlenül” – fogalmazott.
A zavargások által szintén érintett szomszédos kerület, Saint-Josse-ten-Noode polgármestere, Emir Kir szerint a rendőrség beavatkozása gyors és megfelelő volt, megakadályozta, hogy a helyzet elfajuljon. Véleménye szerint a rendbontóknak semmi köze sincs Ibrahima családjához, vagy az „Ibrahima előtt tisztelgők tömegéhez” – mondta.
(Fotó, video: YouTube)