Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Caroline Dinenage brit kulturális államtitkár szerint „nyitva áll az ajtó” a megállapodás előtt, ha az EU hajlandó megfontolni London javaslatait.

A brit zenei élet legnevesebb képviselői követelik szerdán ismertetett közös felhívásukban, hogy a brit kormány érje el az Európai Uniónál az adminisztratív akadályoktól mentes turnézás lehetőségét. Az aláírók között szerepel Schiff András zongoraművész is. Az Egyesült Királyság tavaly januárban lépett ki az EU-ból, és az idei év első napján új szabályok léptek életbe az unióval fennálló kétoldalú kapcsolatrendszerében, miután véget ért a brit kilépés után érvénybe léptetett átmeneti időszak. Az átmeneti időszak lejártával megszűnt az Egyesült Királyság tagsága az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában is, és ezzel együtt megszűnt a négy uniós szabadságjog, az emberek, az áruk, a tőke és a szolgáltatások akadálytalan áramlásának automatikus érvényesítése a kétoldalú forgalomban. Ennek egyik velejárója, hogy azoknak a brit állampolgároknak, akik nem életvitelszerűen élnek és dolgoznak valamelyik EU-országban, munkavállalási engedélyre, illetve 90 napnál hosszabb folyamatos tartózkodás esetén vízumra van szükségük. Ez kiterjed a brit előadóművészek európai turnéjára is.
Aki Európában szeretne turnézni, költséges munkavállalási engedélyeket kell beszereznie

A The Times című konzervatív brit napilap szerdai kiadásában megjelent közös felhívásban a brit könnyű- és komolyzenei élet 110 világhírű képviselője azt írja, hogy a brit kormány szégyenteljes módon cserben hagyta őket. A levél megfogalmazása szerint ugyanis az EU-val fenntartott kétoldalú viszonyrendszer sarkalatos szabályait rögzítő megállapodásban csak egy tátongó lyuk van a zenészek szabad mozgásának korábban megígért biztosításáról szóló paragrafusok helyén. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek, aki Európában szeretne turnézni, költséges munkavállalási engedélyeket kell beszereznie, a felszerelés szállításához pedig hegyméretű papírhalmokat kell kitölteni. Ezek a pótlólagos költségek nagyon sok esetben lehetetlenné teszik a turnézást, különösen a fiatal, feltörekvő zenészek számára, akik egyébként is a puszta fennmaradásukért küzdenek az élőzenei előadásokra a koronavírus-járvány miatt elrendelt tilalom miatt – áll a felhívásban.
Sir Elton John, Ed Sheeran, Bob Geldof, Sting, Liam Gallagher, Peter Gabriel, Brian May,Roger Water és társaik
A közös levél 110 aláírója között szerepel Schiff András zongoraművész, akit a zeneművészetért kifejtett tevékenységének elismeréseként II. Erzsébet királynő 2014-ben a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelt. Aláírta a felhívást Sir Simon Rattle karmester, Roger Waters, a Pink Floyd együttes alapító basszusgitárosa és dalszerzője, Nick Mason, a Pink Floyd egykori dobosa, valamint Sir Elton John, Ed Sheeran, Bob Geldof, Sting, Liam Gallagher, Peter Gabriel, Brian May és Rick Wakeman is. A levél szerzői felszólítják a brit kormányt, hogy tegye meg, amit megígért és érje el az Európai Uniónál a brit előadóművészek bürokráciamentes európai turnézásának lehetőségét, és azt, hogy a koncertfelszereléseket is akadálymentesen lehessen szállítani. A felhívás szerint az erről szóló megállapodásnak az európai előadók nagy-britanniai rajongói érdekében viszonosnak kell lennie. Caroline Dinenage brit kulturális államtitkár a felhívásra reagálva a BBC rádiónak szerdán kijelentette: az EU olyan javaslatot tett e probléma megoldására, amely nem lett volna összeegyeztethető a brit határok feletti ellenőrzés visszaszerzésére tett kormányzati ígérettel.
Az államtitkár szerint azonban „nyitva áll az ajtó” a megállapodás előtt, ha az EU hajlandó megfontolni London javaslatait a zenészek ügyének megoldására.
(MTI)
(Fotó: Elton John brit zenész fellép A Day On The Green könnyűzenei fesztiválon a Victoria állambeli Geelong közelében 2019. december 7-én. MTI/EPA/AAP/Julian Smith)