minden regionális együttműködésnek egy nagyobb nemzet, vagy több másik állam támogatását is el kell érnie, ahhoz, hogy képesek legyenek blokkoló kisebbséget alkotni.
Mindezek alapján a Benelux-államok és a V4-ek együttműködése a jövőben szükségszerűvé is válhat. E két csoport szövetsége ugyanis jelentős előnyökkel járhat, hiszen megoszthatják szaktudásukat és együttesen komoly tárgyalási pozíciót tudnak szerezni az EU-n belül. Aggodalomra ad azonban okot, hogy annak ellenére, hogy számos kérdésben egyetért a két partnerségi csoport, vannak kritikus területek, ahol nincs összhang. Így például a demokráciáról, a jogállamiságról és az emberi jogokról alkotott felfogás eltérő képet mutat.
A tanulmány azonban említ néhány olyan területet, ahol hasznos lehet az együttműködés, ilyen például a digitális gazdaság, illetve az energiapolitika. Utóbbiban van a legnagyobb lehetősége, mivel a Benelux-államok, illetve a V4-ek fontosnak tartják a klímasemleges gazdaság létrehozását. Arról nem is beszélve, hogy köszönhetően a visegrádi országok és Ausztria együttműködésének az energiapolitika terén,
akár egy szerteágazóbb együttműködés is megvalósulhat a Benelux-államok, a V4 és Ausztria között.
Szemlézte Gergi-Horgos Mátyás