„Ez a bírság nyilvánvalóan abszurd. Sőt, igazságtalan, felelőtlen és veszélyes” – mondta hétfőn a közgyűlés előtt Hidalgo, aki 2014 óta áll a francia főváros élén.
„Határozottan és erőteljesen kell támogatnunk a nőket, mert Franciaországban továbbra is nagyon nagy a különbség. Tehát igen, annak érdekében, hogy egy napon elérjük az egyenlőséget, fel kell gyorsítani a tempót és biztosítani kell, hogy több nőt jelöljünk, mint a férft” – tette hozzá.
Azt is elmondta, hogy személyesen viszi el a csekket a minisztériumba, női helyettesei és vezető munkatársai társaságában. Amélie de Montchalin közszolgálati miniszter a Twitteren hangsúlyozta, hogy a kormány 2019-ben hatályon kívül helyezte a Sauvadet-törvény ezen különös rendelkezését.