Magyarország támogatja az Európai Unió és Törökország közötti vámunió megújítását, modernizálását és kiszélesítését, mert ez Magyarország nemzetgazdasági érdeke – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában, miután Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel tárgyalt. Szijjártó Péter a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország érdekelt a szabad és tisztességes szabadkereskedelemben, éppen ezért arra törekszik, hogy az Európai Unió és Törökország között a lehető legmélyebb, leghatékonyabb és legátfogóbb gazdasági és kereskedelmi együttműködés jöjjön létre. Rámutatott: Törökországé a világ 18. legnagyobb gazdasága, és az a világos terve, hogy a világ 10 legnagyobbja közé kerüljön.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a globális gazdaság visszaesés dacára az év eddig eltelt időszakában nem csökkent a magyar-török kereskedelmi forgalom, és az év végére bőven meg fogja haladni a 3 milliárd dollárt. Aláhúzta: Törökország a közép-európai energiaellátás stabilitása és biztonsága szempontjából is fontos partner, hiszen Magyarország így tudja megvalósítani a magyar gázbeszerzés diverzifikálását és ezáltal biztonságosabbá tételét. Magyarország már építi azt a 15 kilométeres csővezetéket, amely összeköti a magyar-szerb határt a magyar nemzeti rendszerrel, így 2021 októberétől déli irányból Törökországon keresztül megnyílik a fizikai lehetőség annak, hogy Magyarország Kaszpi-tengeri gázt is vásárolhasson. Szijjártó Péter több olyan intézkedésről számolt be a sajtótájékoztatón, amelyek tovább segítik és fejlesztik a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat.