Ninn-Hansen megfontolásainak hátterében ekkor az állt, hogy a családegyesítés helyett a bevándorlók térjenek vissza az időközben pacifikált, vagyis időközben politikailag rendezetté vált származási országukba (Sri Lanka ekkortájt tamil szakadárok hatalmi igényei miatt egy időre polgárháború miatt destabilizálódott). A tamil-ügybe az akkori dán kormány belebukott.
A jelenlegi kormányzatot is botrány sújtja, de az épp Støjberg ügye miatt csillapodhat
Az ügy politikailag nehéz helyzetbe hozta a dán politikai erőket. Az elmúlt hetekben ugyanis a dán kormány került pellengérre amiatt, mert a kormányzat jogi felhatalmazás nélkül kezdett a nyércállomány módszeres irtásába (17 millió kiirtott állatról van szó).
Az irtás hátterében az állt, hogy a kormány szerint az állat szervezetében a koronavírus mutálódott variánsa is megtalálható, így a Dániában honos nyércállomány a rövidesen terjesztésre kerülő koronavírus-vakcina hatékonyságát rontatná. Az eset kapcsán, amelyre vonatkozóan a Folketing vizsgálóbizottságot állított fel, Mogens Jensen élelmezésügyi miniszter – egyúttal a Szociáldemokrata Párt alelnöke – le is kényszerült mondani.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy Dánia a világ legnagyobb nyércszőrme-exportőre, s a mostani irtást követően tízezres nagyságrendű nyérctetemet földeltek el, mint ahogy jóval több mint tízezer tonnányi nyércszőrmét dolgoznak fel a különböző üzemekben (mindemellett a hatóságok decemberi 10-ei állás szerint 4.700 tonnával – 1.5 millió tetemmel – nem tudtak elszámolni).