Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Gyorsított eljárásra számít az Európai Bizottság alelnöke.

Ahogy korábban mi is megírtuk, az uniós csúcsot követően a magyar és a lengyel kormányfő jelezte, hogy élni fognak a jogukkal, hogy az Európai Bíróság elé vigyék a jogállamisági mechanizmus kérdését. Orbán Viktor és Mateusz Morawieczki mellett Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is arról beszélt, hogy az előzetes normakontroll „nagyjából két évvel tolhatja el a rendszer hatályba lépését”.
Ezzel szemben azonban az Európai Bizottság alelnöke gyorsított eljárásra számít az Európai Bíróságon. A Politico tudósítása szerint Vera Jourová a döntést követően azt mondta, nem számít nagy késlekedésre abban az esetben, ha Magyarország vagy Lengyelország úgy dönt, hogy az uniós bíróság elé viszik a mechanizmust (amire egyébként a két tagállamnak a jogszabály kihirdetésétől számítva 2 hónap áll rendelkezésére).
„Megértem, hogy egyes tagállamok teljes jogi bizonyosságot akarnak szerezni az Európai Bíróságtól ilyen fontos ügyben. Ehhez joguk van” – fogalmazott a Bizottság igazságügyért felelő alelnöke a Politicónak e-mailben küldött közleményében. Ugyanakkor hozzátette azt is: arra számít, hogy az eljárás gyorsan lezajlik. Véleménye szerint itt sokkal inkább hónapokról, mintsem évekről beszélhetünk.