Folytatnia kell az ügyészségnek az úzvölgyi temetőfoglalás kivizsgálását

2020. december 10. 16:35

A Moinesti Bíróság csütörtöki határozatában érvénytelenítette a városi ügyészségnek azt rendeletét, amellyel az év elején vádemelés nélkül lezárta a nyomozást.

2020. december 10. 16:35
null

A határozat kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte. Mint ismeretes, 2019 nyarán román szélsőségesek törték be az úzvölgyi katonatemető kapuját. Romániában élénk sajtóvisszhangot váltott ki, hogy a temetőnél történt erőszakos cselekményeket kivizsgáló ügyész kizárólag román tanúkat hallgatott meg, és nem vélte például gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak a temetőnél skandált „ki a magyarokkal az országból!” jelszót.

Az ügyet vádemelés nélkül lezáró ügyészi határozat ellen a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat fellebbezett, ám a moinesti ügyészség vezetője ugyanarra a következtetésre jutott, mint beosztottja. A jogvédő szolgálat panasza nyomán került az ügy a bíróságra, és rendelte el a bíró a kivizsgálás folytatását.

(MTI)

Címlapfotó: MTI/Veres Nándor

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2020. december 10. 17:50
A magyarországi oláh bérencek mint szabófeketedonátdobrevcheujhejijávortordaivadaihatházi stb... készüljenek.
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. december 10. 17:35
Boldog az a kor, amelyben a halottak csontjainak hovatartozása a legfontosabb probléma.
Tóth Zoltán
2020. december 10. 17:15
Szerintem, ha az ott elhantolt katonák feltámadhatnának, elsőként köpnék le Tisza István, vagy Horthy Miklós, és a többi, későbbi véres szájú uszító emlékét, így a rezsimünk gyalázatos giccsparádéját is! (Nem véletlenül volt annyi, frontot megjárt katona az őszirózsás forradalom felkelői között, a Tanácsköztársaság seregében.) Amúgy pedig ideje lenne, végre-valahára észrevenni a Kreml szándékos manipulációit ezen a téren is: "A putyini propaganda egekbe dicséri az úzvölgyi katonatemetőnél randalírozó román szélsőségeseket" https://merce.hu/2019/06/07/a-putyini-propaganda-egekbe-dicseri-az-uzvolgyi-katonatemetonel-randalirozo-roman-szelsosegeseket/ . (Alexander Dugin - Putyin egyik főideológusának, egyben a Jobbik, így Vona, Gyöngyösi, Toroczkai, Volner, Dúró és Novák akkori pártja idoljának - megnyilatkozása: "Nincs értelme Magyarországnak" https://www.origo.hu/itthon/20150131-nincs-ertelme-magyarorszagnak-mondta-putyin-foideologusa.html + https://hvg.hu/vilag/20140527_Alexandr_Dugin_eurazsiai_birodalom .) Vlagyimír Putyin csak a szokásos, homályos mosolyával hátradől, és elégedetten kortyolja a kávéját - minden a tervek szerint halad (könyvajánló mindenkinek: https://24.hu/kultura/2018/10/28/titkos-moszkvai-vezerkari-ules-dontene-magyarorszag-sorsarol/ ). Nem szeretnék indokolatlan terjengősségbe fordulni, de egy szerintem módfelett lényeges szempontra kívánom felhívni a figyelmet: minden jel arra mutat (ennek igazolása az úzvölgyi műcirkusz erőltetése is, melyet egy jóval nagyobb léptékű terv előkészítő mellékágaként érdemes értékelni), hogy Putyin hadigépezete mozdulni készül - felénk (pontosabban a NATO-val szemben)! Hivatkozva a korábbi, jóval bővebb okfejtéseimre (oroszok itt: https://hvg.hu/itthon/20190521_Igy_probalja_befolyasolni_Oroszorszag_az_EPvalasztasokat#article-comments + USA itt: https://hvg.hu/vilag/20190524_Trump_1500_amerikai_katonat_kuld_a_KozelKeletre#article-comments + https://hvg.hu/vilag/20190602_Az_USA_targyalna_Irannal_mindenfele_elofetetel_nelkul#article-comments ), arra próbálok utalni, ezen láthatóan mesterségesen feltüzelt akció tökéletesen illeszkedik azon feltételezhető stratégiába, melynek íve az orosz despotizmus területi terjeszkedése felé mutat. Vegyük végre észre, hogy térségünkben (a kelet-közép-európai, posztszovjet országokban) döntően mindenhol ugyanazon "elit" állt a szélsőségesen nacionalista, gyűlöletkeltő és háborúságot provokáló mozgalmak élére: az egykori, rendszerváltás előtti pártállami elit Kreml-felé feltétlen hűséges, kompromittálható (kiszolgáltatott), megbízható-vonalas funkcionáriusai. Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon, Szerbiában, Romániában, Bulgáriában - mindenhol úgynevezett "posztkommunista" (tévesen félreértelmezhető kifejezés) káderek lázítják a népeket, egymásnak ugrasztva őket. De vajon mi a közös valamennyiükben? Az, hogy mindannyian továbbra is a Kremlhez vannak bekötve, onnan rángatják őket - mind a mai napig! Tehát a fokozatosan elmérgesedő regionális légkör megannyi fejleményét is ennek részeként kell értelmezni - a posztszovjet kádereknek precízen kimért szerepük van, azt viszik tovább. De vajon mi lehet ez, és miért? Az oroszok (is) híresek arról, hogy minden lépésüket akkurátusan megtervezik, előkészítik, tehát a véletlen szerepe elhanyagolhatónak tekinthető. Ellenben épp az egyes fejlemények valódi jelentőségének megértése segíthet felfedni a mögöttes, leplezett, lényegi szándékot. Putyin manipulátorainak mind élénkebb, pontosabban aktuálisan élénkülő tevékenysége nagyon is árulkodó: VALAMI KÉSZÜL! Mindezt vessük össze a kommentem elején általam hivatkozott hozzászólásaimmal, vagy épp egy szintén informatív elemzéssel: https://nepszava.hu/3037577_aggaszto-mertekben-halmozza-az-aranyat-oroszorszag . Talán így nyernek igazán értelmet az eféle események (még inkább azok eszkalálódó eldurvulása, illetve általánosulása). Hiszen könnyen belátható, hogy a rohamosan romló regionális kapcsolatok, az elszabaduló ellenségeskedés alapjaiban béníthatja a NATO képességeit, általában is rontva az egymással szemben gyanakvó-elszeparálódó közösségek védelmi potenciálját, bomlasztva akadályozza az EU egységes fellépését, a nemzetközi közvélemény reakcióját. Összességében gyengíti az orosz akciókkal szembeni ellenállást, ellehetetleníti az érdemi ellenlépéseket. Tehát tökéletes eszköz a terep előkészítésére... Vagyis háború közeleg. Mi pedig ostoba módon ezt éltetve siettetjük, ehhez asszisztálunk, ennek vetjük alá magunkat - már oldalaktól függetlenül. Az idő múlásával pedig vészesen fogy az esélyünk a beleszólásra, a korrigálásra. Vagyis nincs idő a mímelő helybentogyogásra. Ha meg akarjuk állítani az elszabaduló katasztrófát, most kell cselekednünk: F O R R A D A L M A T ! Ui.: Helyezzük el kicsit tágabb koordináták között Orbán (és az elcseszett "nemzethy mélyérzelmű hátranyilazósok") alaposan feltételezhető ábrándjait: elképzelésük szerint egy háború mindent megoldhat (pontosabban az önkényúr szemszögéből rengeteg kellemtelen, de jelentős problémát elpalástolhat), s a magyar zsarnok már erre készül. Aztán - ezen vonalon, már a mi szempontunkból végigmenve - a megpróbáltatások végeredményeként majd létrejöhet a korábbi, nyugati EU-tagállamok összefogásával azon Európai Egyesült Államok (akár a britekkel együtt! - kommentem itt: https://hvg.hu/gazdasag/20201010_Brexit_brusszel_no_deal_halaszat#article-comments + https://hvg.hu/gazdasag/20201015_Az_EU_megkezdi_a_felkeszulest_a_megallapodas_nelkuli_brexitre#article-comments ), melynek deklarált célja egy Atlanti-óceánon is átívelő szövetségi rendszer megvalósítása (USA + Kanada + ... melyről már Zbignew Brzezinski is értekezett). Tehát plasztikusan szemléltetve, praktikusan előbb kisebb legó-kockákra darabolódik a korábbi építmény, hogy abból már egy újabbat, nagyobbat kreálhassanak - de már nélkülünk! Eközben hazánk, s térségünk további délceg posztszovjet, néhai EU tagállama majd derekasan küzdhet a nagy orosz birodalom ábrándjait túlszárnyaló "Eurázsiai birodalom" ellenében, de már lényegében magukra maradva, mintegy "egészségügyi kordonként" elhatároló zónát kialakítva az előbb említett "Transzatlanti birodalom" felé. S miként már Orwell prófétai utópiája is előre vetítette, majd ezen "senki földjén", a "periférián" küzdhetik le egymással a pofozkodásaikat azon "nagyok", kik ekként legitimálhatják saját polgáraik felé a versengésből adódó kihívásokat. Így az EEÁ-ból kimaradó, bambán értetlenkedő és háborgó posztszovjet suttyók újfent szembesülhetnek a Kelet csodáival (miközben Oroszország megszerzi Fehéroroszországot, Ukrajnát, akár a Baltikum jelentős részét). Majd megint orosz katonabakancsokkal a pofánkban kezdhetünk "szabaccságarczolni" - mert megérdemeljük! Aki most meghunyászkodva hallgat, az Orbán szerencsétlen orkjaként kimarad egy élhetőbb világból - aki egy prosperálóbb, megbízható, értelmes jövőt szeretne magának, és szeretteinek, az most álljon ki érte, vagy viselje a saját ostoba jellemtelenségének következményeit! #forradalmat
formaegy
2020. december 10. 17:10
A momentum aljas magyar ellenes politikájának eredménye! Csoda, hogy Alföldi nem lép be a momentumba. Ő is a MAGYAR NEMZETI SZINHÁZBAN akarta ünnepelni a román nemzeti ünnepet. Köp egy nagyot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!