Brüsszelben tüntet az Alaptörvény módosítása ellen egy belga szervezet

2020. november 24. 19:16

Szerintük Orbán Viktor kormánya csendben egy ultrakeresztény szektává alakítaná Magyarországot. Az eseményt a Momentum támogatja.

2020. november 24. 19:16
null

Tüntetést szervez csütörtök estére a brüsszeli magyar nagykövetség elé egy belga aktivista és egy civil szervezet. Szerintük az alaptörvény módosítása aláássa a melegek jogait – számol be az Euronews.

A meghívóban az áll, a résztvevők szolidaritást vállalnak a magyar LGBTQ+ közösséggel.

A tüntetést a Solidarity Action Brussels nevű szervezet és Rémy Bonny aktivista szervezi és a Momentum támogatja. Rémy Bonny aktivistaként és kutatóként is a melegjogok kelet-európai helyzetével foglalkozik, Magyarországon is végzett kutatást, illetve adott tanácsokat helyi szervezeteknek – derül ki a cikkből.

A lap megkeresésére a szervező elmondta, azért döntött a tüntetés mellett, mert a magyar kormánypárt a koronavírus-járványt figyelemelterelésre kihasználva módosítaná az alkotmányt a melegjogok elleni támadásra. „Az első hullám alatt a parlamenti többség megtiltotta a nemváltás lehetőségét. Most pedig az alaptörvényt is módosítanák” – írta Bonny.

Orbán Viktor kormánya csendben egy ultrakeresztény szektává alakítaná Magyarországot. Ezzel a demokrácia lebontása a célja. Orbán folyamatosan az Európai Uniót támadja és azzal, hogy újra szorosabbra fűzi a kapcsolatait Oroszországgal, akár az LGBTQI, akár az erőművek ügyében, a magyar kormány Moszkvát választja Brüsszel helyett” – fogalmazott.

Az aktivista szerint „a mostani az utolsó esély arra, hogy Európa és a magyarok kiálljanak a demokráciáért és az alapvető jogokért. Egy értékek nélküli Európát nem hívhatunk uniónak”.

Nyitókép: Rémy Bonny Facebook-oldala

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. november 25. 10:59
Nem engedjünk, hogy az EU ránk kényszerítse a demokráciát és az emberi jogokat!
alacsony-a-kerites
2020. november 25. 10:23
Egy szerencsénk van, hogy az NGO-k, és a brüsszeli szervek mögött jelenleg nem áll egy olyan erő, mint egykor a Vörös Hadsereg. Akkor aztán megnézhetnénk magunkat.
B_kanya
2020. november 25. 08:47
Ha ez a majom arra sem képes, hogy Közép-Európát megkülönböztesse Kelet-Európától, mit várunk tőle?
1Szkeptikus
2020. november 25. 08:25
Kissé bele olvastam a nemváltás témába , és rájöttem arra amit csak gyanitottam, tehát hogy a nemváltás lehetetlen. Születéskor nem kapunk egy lecserélhető nemi szervet,pótalkatrészt. Tulajdonképpen szánalmas az egész próbálkozás,ha orvos lennék, semmiképpen nem vállalnám.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!