Tizenkilencedik napja tüntetnek Lengyelországban

2020. november 10. 13:21

A koronavírus miatt a kormány otthonmaradásra kéri a lakosokat, míg a tiltakozók utcára szólítják híveiket.

2020. november 10. 13:21
null

Immár tizenkilencedik napja tüntetnek az új abortusz-szabályozás ellen ellenzéki aktivisták Lengyelországban – adta hírül az Euronews. A tüntetések azért kezdődtek, mert az alkotmánybíróság október végi határozatában kimondta: a lengyel alkotmánnyal ellentétes a fejlődési rendellenességgel születő magzat művi elhajtása is. Az új szabályozás értelmében a terhességmegszakítás csak nemi erőszak és az anya életének veszélyeztetése esetén hajtható végre. A tüntetések ötödik napján még a vasárnapi misét is megzavarták a demonstrálók azt skandálva, hogy emberi jogokat, nem pedig egyházi jogokat kérnek. 

Egész Lengyelországban tüntetünk a törvény ellen, itt, Varsóban is, és szerte a világon. És addig nem is hagyjuk abba, míg a kormány meg nem hallja a hangunkat” – mondja egy Julia nevű lengyel tüntető. „Nagyon fontos, hogy a küzdelmünk, az ellenállásunk folyamatos, tehát nem állt le. Ma néhány százan vagyunk itt, de két napon belül akár újra százezren is lehetünk. Nem a létszám a lényeg” – hangsúlyozza egy másik tiltakozó, Marta Scislowicz lengyel színésznő.

Az abortuszellenes demonstrációk szervezését, de az az elleni hatósági fellépést is nagyban nehezíti a járványhelyzet: a kormány otthonmaradásra kéri a lakosokat, míg a tiltakozók utcára szólítják híveiket – mutat rá a portál.

(Euronews, Mandiner)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2020. november 10. 19:49
bizton állítom én kádár és ceaucescu idején a tarzan képregények és a tamagocsi játék híve voltam, hanem aztán rámszakadt a rendszerváltás hat évesen :D
balbako_
2020. november 10. 13:56
Oszt a járvány meg csak terjed.
olajfa1
2020. november 10. 13:27
Mit csinált a kormány? NA AZ ELLEN TILTAKOZUNK! Ja' nem csinált semmit sem a kormány? NA AKKOR AZÉRT TILTAKOZUNK! Mindegy miért tiltakozunk CSAK DOLGOZNI NE KELLJEN!!!...
péterx
2020. november 10. 13:26
"Ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé" / Lk 22.53 /.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!