Személyesen folytatódnak Londonban a Brexit-tárgyalások

2020. november 27. 16:40

Továbbra is a halászati jogok körül vannak a legkomolyabb nézeteltérések.

2020. november 27. 16:40
null

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeni kapcsolatrendszerről szóló tárgyalásokon továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek – közölte pénteken Michel Barnier, az EU főtárgyalója, hozzátéve, hogy az uniós tárgyalódelegáció egyik tagjának pozitív koronavírustesztje miatt felfüggesztett brüsszeli tárgyalások a belga karanténkötelezettség lejártával személyes jelenlét mellett Londonban folytatódnak.

Michel Barnier a Twitter közösségi portálon arról tájékoztatott, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalások mihamarabbi folyatása érdekében még pénteken a brit fővárosba utazik. Elmondta, elutazása előtt tájékoztatást ad a megbeszélések állásáról az uniós tagországok Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletei vezetőinek, valamint az Európai Parlament illetékeseinek.    

 

 

Üzenetében hozzátette, több részletet illetően az uniós és a brit álláspont közötti jelentős eltérések továbbra is fennállnak. A tájékoztatás részleteit ismerő források szerint Barnier javasolni fogja, hogy az unió mondjon le az európai halászok által a brit vizeken kifogott halkvóta értékének 15-18 százalékáról az Egyesült Királyság javára. A főtárgyaló kiemelte: intenzív megbeszélésekre van szükség, ugyanis alig néhány nap maradt a tárgyalások lezárásának határidejéig. Szavai szerint továbbra is bizonytalan, hogy Brüsszelnek sikerül-e megállapodásra jutnia Londonnal.   

Barnier kiemelte, a brit kormánynak erőfeszítéseket kell tennie a halászati jogokról szóló tárgyalások sikere, a vitarendezés, valamint a tisztességes piaci verseny biztosítása érdekében. Ellenkező esetben 2021 elejétől erősen megosztott kereskedelmi kihívásokkal kell szembenéznie – közölte.    

A tagállok nagykövetei támogatásukról biztosították az uniós tárgyalódelegációt, és leszögezték: az Európai Unió megállapodásra törekszik az Egyesült Királysággal, de nem mindenáron – közölték. Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2020. november 27. 19:15
Ja, a halászati jogok körül. ..meg a lónak a f.sza körül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!