Michal Gierycz, a Cardinal Stefan Wyszyński Egyetem professzora The EPP’s role in anthropological disputes within the EU (Az Európai Néppárt antropológiai jellegű vitái az Európai Unióban) című előadásában a kötetlen és kötött politikai víziók elméletét fejtette ki. A professzor olvasatában
a kötetlen politikai vízió a társadalmi és politikai problémák megoldására fókuszál, az innovációban és a folyamatos haladásban hisz,
ellenséges a vallással szemben, illetve elfogadja az átmeneti erőszakot és terrort (francia forradalom).
A kötött politikai vízió ezzel szemben a kompromisszumra és csak a szükséges reformokra összpontosít, a rendszerszintű racionalitásban hisz, nem fogadja el politikai eszközként az erőszakot, illetve barátságos viszonyban van a vallással.
Fontos rögzíteni, hogy az előadó antropológiai kontextusban is használja a kötött és kötetlen jelzőket: a kötetlen – vagy korlátok nélküli – antropológia esetében arról beszélhetünk, hogy nem fűződik semmiféle erkölcs pusztán ahhoz a tényhez, hogy emberek vagyunk, a jó és a rossz pedig relatív, viszonylagos kategóriák. Ennek politikai következménye, hogy tulajdonképpen nincs semmiféle korlát a politikában (magyarán az akarat mindenhatósága érvényesül). Ezzel szemben a kötött vagy korlátozott antropológia esetében kettős korlát van jelen: általánosságban az emberek erkölcsi korlátjai, továbbá az emberek kapcsolata egy „magasabb rendű” létezéssel.
Aktualitások tekintetében állást foglalva Gierycz úgy véli, hogy
az európai parlamenti szavazásokból az látszik, hogy az Európai Néppárt egy része az antropológiai kérdésekben a korlátok nélküli, kötetlen megközelítéshez közeledik,
jóllehet ez közel sem valósul meg annyira eklatáns formában, mint ahogy megvalósul például a szocialisták kötetlensége esetében.
Patrick J. Deneen: a liberalizmus első hulláma Isten eszközként való használatához vezetett, a második hullám „Istent csinált az államból”
Patrick J. Deneen, amerikai politológus szerint a liberalizmusnak sikerült szétválasztania vallást és a politikát, az egyházat és az államot. Szent Ágoston nyomán Liberal and Post-Liberal Theology: From One City to Two (Liberális és posztliberális teológia: hogyan lett „egyetlen” városból „kettő”?) című előadásában szólt arról is, hogy
az emberi történelem nagy részében – különösen Nyugaton – a politikai berendezkedéseknek mindig is volt valamiféle teológiai alapjuk.
Deneen szerint a szekularizáció folyamatának az volt a célja, hogy eltávolítsa a modern emberből a vallás iránti szükségletet. A szekularizáció támogatói eképpen azt várták a vallás és az állam szétválasztásától, hogy az emberek békésebbek, toleránsak, világiak, racionálisak lesznek, illetve képesekké válnak más nézetek tolerálására.
A liberális világrendet is a vallásra csaknem tekintet nélkül hozták létre
– mutat rá Deneen – ugyanis a liberális gondolkodók, mint eszközre tekintettek Istenre – hasznossá akarták ugyanis tenni. Hobbes gondolkodásában például a teológia és a politika, az egyház és az állam egységet alkottak. Deneen ugyanakkor kiemeli, hogy Locke híve volt az állam és az egyház szétválasztásának: írt arról, hogy a tolerancia mely esetekben tiltott, azaz hol kell meghúznia államnak a vallási és a világi uralom közötti képzeletbeli határokat – ugyanígy arról is, hol lehet kiterjeszteni azokat.
Deneen előadásában arra következtetésre jut, hogy
a tolerancia csakis nemzetállami keretek között valósulhat meg, és csakis olyan mértékben, amennyire a nemzetállam vagy a szuverén meghatározza a vallásos hit elfogadását,
feltéve, hogy mindez nem jelent veszélyt egyetlen más ember számára sem.
Végezetül Deneen a 19. század végi John Dewey amerikai filozófus gondolatai nyomán kiemeli, hogy a kereszténység munkáját az állam vette át, felelősséget vállalva arra, hogy megteremtse a mennyei királyságot a Földön. Ily módon pedig elmondható, hogy miközben a liberalizmus első hulláma Isten eszközként való használatához vezetett, a második hullám „Istent csinált az államból”.
Phillip Blond: átélhető posztliberális politika egy keresztény birodalom létrehozásán keresztül valósulhat meg
Phillip Blond brit politikai filozófus, anglikán teológus szerint,
ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy valaminek mindig uralkodnia kell, akkor a megfelelő keresztény válasz erre az, hogy a jónak kell uralkodnia.
A semleges uralom ugyanakkor egyrészt nem lehetséges másrészt pedig nem is jó. Blond véleménye pedig nem más, mint hogy a „jó uralma” birodalmak formájában érhető el.
Christianity and Empire – Realizing the Universal (Kereszténység és birodalom – a teljességre eszmélve) című előadásában arról értekezik, hogy a birodalmak az emberek egymás elleni küzdelmének természetes velejáróiként jöttek létre. Rámutat arra is, hogy a mai nemzetállamok a birodalmakból emelkedtek fel, vagy éppen azok bukására adott válaszként jöttek létre. Mindebből pedig nem következhet más, mint hogy magát az emberi történelmet a birodalmakon keresztül lehet megérteni.
Blond aggályosnak tartja azonban, hogy elveszítettük a képességet arra vonatkozóan, hogy különbséget tegyünk jó és rossz birodalmak között.
A birodalmakra vonatkozóan általánosan elfogadottá vált az az álláspont, miszerint azok csak rosszak lehetnek, s működésükkel a büntetések általi fenyegetettségükkel együtt jár.
Blond szerint ez téves és leegyszerűsítő értelmezésre vall: meggyőződése, hogy valójában a birodalmak teremtik meg a lehetőséget az emberek közötti békére, hiszen természetüknél fogva biztosítani akarják azt a különböző embercsoportok között. Azt azonban Blond sem vitatja el, hogy igenis léteznek olyan birodalmak, amelyeknek egyetlen céljuk a bizonyos embercsoportok (rasszok, etnikumok) feletti dominancia.
A példák között Blond a brit birodalmat említi, amelyben egyfajta keresztény „építkezés” ment végbe a 18. század végén, amelynek következtében a britek magukat keresztény birodalomként határozták meg (ennek gyakorlati leképeződése, hogy a folyamat együtt járt például a rabszolgák felszabadításával, illetve a rabszolgatartók elleni harccal).
Blond a kapitalizmus és a modern nacionalizmus szembeállítása kapcsán jegyzi meg, hogy az ideológia a rossz birodalmakra való válaszként jött létre.
A kapitalisták célja ugyanis volt, hogy a gazdaságszervezési modellt globális színtéren valósítsák meg (mintegy birodalomként), sőt – Blond szerint – a nemzetközi jog is ezt az építkezést szolgálja – a gond ezzel az volt, hogy a törekvést kifejezetten antidemokratikus logika hajtja.
A mérleg másik oldalán álló modern nacionalizmus ennek megfelelően a rossz birodalomnak a kritikája:
egy, a neoliberalizmus mentén rendeződő birodalom ugyanis nem törődik az emberekkel, nem mutat szolidaritást, nem teremt lehetőséget az egyének fejlődésére és gyarapodására.
Jóllehet a nacionalizmus a rossz birodalom kritikája Blond ennek kapcsán kritikával illeti, hogy a nacionalizmus sem jelent megoldást a szolidaritás hiányára.
Előadását lezárva, Blond arra a következtetésre jut, hogy az átélhető posztliberális politika egy keresztény birodalom létrehozásán keresztül valósulhat meg. Ez megítélése szerint a nemzetközi irányítás egy új formájának megalkotásával jár, amely mind helyi, mind nemzetközi szinten szolidaritást hozhat.
Dobozi Gergely