Joe Biden 11 millió illegális bevándorlónak ad állampolgárságot

2020. november 25. 07:03

Az új elnök egyúttal tízszer több bevándorlót kíván fogadni évente elődjénél.

2020. november 25. 07:03
null

Elnöki beiktatása után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók – jelentette be Joe Biden, az Egyesült Államok várható elnöke az NBC televíziónak kedden este adott interjújában. Hangsúlyozta: már elnöksége első száz napjában kötelezettséget vállal az állampolgárság megadására mintegy 11 millió illegális bevándorlónak, és az erről szóló törvénytervezetet átküldi a kongresszusnak.    

Kifejtette azt is, hogy elnöksége első száz napjának legfontosabb feladata a bevándorlási reform megvalósítása és a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó csomagterv elfogadtatása lesz.

Részletekkel is szolgált. Ígéretet tett rá, hogy jelentős mértékben megnöveli az Egyesült Államokba befogadandó menekültek számát. Donald Trump, a hivatalban lévő republikánus elnök 15 ezer főben szabta meg az évente befogadható menekültek számát, Biden most azt ígérte, hogy ezt a kvótát évi 125 ezer főre emeli. Eltörli a Trump-kormányzat azon tiltó rendelkezését is, amelynek értelmében meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást azokból az országokból, amelyeket a terrorizmus melegágyának minősítettek.    

A politikus azt mondta, hogy korrigálni fogja, illetve semmisnek mondja ki azokat a korábbi, Trump által hozott elnöki rendeleteket, amelyek szerinte kártékonyak voltak, és – úgy fogalmazott – „jelentékenyen befolyásolták a klímaviszonyok romlását, és ezzel egészségtelenebbekké tettek bennünket”. Az interjúban Biden megerősítette, hogy megkezdődött a hatalom átadásának folyamata, s a jelenlegi elnök nemzetbiztonsági csapata már meg is kereste az ő munkatársait. Korábban – még kedden délután – újságíróknak azt is megerősítette, hogy naponta megkapják majd a szigorított titkosítású hírszerzési jelentéseket is. Biden hangsúlyozta: „ez nem egy harmadik Obama-ciklus lesz, mert... teljesen más a világ ma, mint az Obama-Biden adminisztráció idején volt”.

(MTI)

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bpe
2020. november 25. 13:01
biden túl az első nagyobb biden.. legális szavazatvásárlás, heló.
Türelem
2020. november 25. 12:39
Amerika az Amerika, így kell ötven évre előre megnyerni a választásokat. Berlinben, Párizsban, Rómában, Bécsben, Madridban, Athénban , Londonban összehívták a válságstábokat. Áttekintik, hogy miben maradtak el a nagy vetélytárstól, s miként vethetnének véget a sok kényszer koalíciós destabilizációnak, hatalmi huzakodásnak, hogyan betonozhatnák be tartósan a demokratikus erőket a hatalomba. Kevés, hogy egyes országokban már pártokat alapíthattak a bevándorlók, ennél merészebb lépésekre van szükség. Különösen Olaszországban, ahol a demokráciára nézve óriási veszélyt jelentene a szélsőjobboldali Salvini kormányra kerülése, aki minden bizonnyal megállítaná ezt a folyamatot. Ezért gyorsan kell cselekedni, a balliberális hatalmi pozíciók megőrzéséhez már kevés az adott ország őshonos lakossága, számukra létszükséglet a bevándorlás elöli akadályok teljes körű eltörlése. Az egyedüli járható út a versenyképesség megőrzéséhez az EU területére érkezett összes migráns számára egy európai állampolgárság megadása. Amely azonnal magában foglalná lakás, munkahely, egészségügyi ellátás biztosítását. A munkanélküliek számára alapjövedelem garantálását. A német, de az európai prosperitás csak akkor érhető el hosszú távon, ha valamennyi kontinens bevándorlóit korlátlanul befogadjuk, s azonnal biztosítjuk számukra a megfelelő életszínvonalat. Kevés, hogy albérleti hozzájárulást adunk, ez megalázó, önálló lakáshoz kell őket juttatni, de azonnal. S van megoldás. Európa elöregedett, sok az üresen álló lakás, sok az egyedül, nagy lakásban élő idős ember. Ezeket ki kell költöztetni, s közösségi házakban, szociális otthoni első osztályú ellátást kell számukra biztosítani. Akinek két lakása van, azt el kell venni, s a lakásba bevándorlót költöztetni, akinek ellátását a volt tulajdonos családjára kell bízni. Véget kell vetni annak, hogy a német nyugdíjasnak a török tengerparton és Floridában is legyen nyaralója, hogy a magyar kispolgár az Adrián lubickoljon, amikor Juszuf tíz fős családja szűkölködik alapvető szükségletekben. Európai szintű baloldali fordulatra van szükség, amit sajnos nálunk kevesen fognak fel. Pedig a magyar balliberális pártok rengeteget fáradoznak azon, hogy a hülye lakótelepi és vidéki magyarokkal megértessék, hogy mi az igazi baloldaliság, hogy véget kell vetni a hedonizmusnak, az önzésnek, az érzéketlenségnek, a pazarlásnak, a dőzsölésnek, mert a szolidaritás mindennél fontosabb. Ezért lenne szükség az igazi hazafi balliberális pártok 22-es győzelmére. Egyből követhetnénk a nagyszerű Amerika példáját, befogadhatnánk nélkülöző, megalázott testvéreinket a föld minden tájáról. Mert a magyar baloldali ember jó, nyugaton már tudják, látják, hogy mennyit küzdenek az Orbán diktatúra megdöntéséért, s egy új, befogadó, az áporodott Horthy szellemiségű szélsőjobboldali Magyarországot progresszív európaira cseréléséért. S a vad kipcsákok nem értékelik azt, hogy a jövőbe tekintő Donáth, Cseh, Berg és a többiek mennyit dolgoznak a magyarság felemelésért, az igazi amerikai demokrácia hazai meghonosításáért.
konfucius
2020. november 25. 12:14
Ez így kb 11 millió új demokrata szavazót is jelent. Nagy hülyék az amerikaiak, ha annyiban hagyják ezt az elcsalt választást, a következőnél már esélyük sem lesz.
civis72
2020. november 25. 11:29
és ha a halottaknak is ad szavazati jogot akkor a demokraták bebetonozhatják magukat a hatalomba
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!