A The Guardian szerint a legtöbb amerikai demokrata párti politikus alapvetően ellenségesen viszonyul Boris Johnson irányába. Azt követően, hogy Johnson gratulált Bidennek, Tommy Vietor, Barack Obama korábbi amerikai elnök szóvivője például úgy reagált, hogy „sosem fogjuk Önnek megbocsátani Obamát minősítő rasszista nyilatkozatait, továbbá a Donald Trump szolgalelkű kiszolgálását.”
Ahogy arra a lap is rámutat, Biden és Johnson valóban nem lesznek egymás „lelki társai”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Biden saját bevallása szerint arra törekedne, hogy egyfajta hídszerepet töltsön be egy meglehetősen változatos szempontok szerint polarizált világban. Éppen ezért elemzők arra számítanak, hogy
biztonságpolitikai kérdések, illetve Kína és Oroszország megítélése mentén várható a politikai párbeszéd megindulása a két fél között.
Visszatérve az Internal Market Bill kérdésére: Johnson elzárkózóan reagált arra a kérdésre, hogy tervez-e irányváltást az Internal Market Bill kapcsán. Mint nyilatkozta, „a parlament saját programtervének megfelelően halad előre”, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Internal Market Bill a parlament alsóházánál „átment”, s a jogszabály második olvasata következik.
Johnson tehát megállapodás nélküli Brexit ide vagy oda, egyelőre tartja magát saját zászlóshajó projektjéhez – magyarán ragaszkodik az Internal Market Bill elfogadásához.