Bakondi: Soros-tervet hajt végre az Európai Unió

2020. november 05. 16:52

Bakondi György csütörtökön Budapesten újságíróknak azt mondta, az EU vezetői Soros György azon javaslatának akarnak érvényt szerezni, hogy az a tagállam, amely nem engedi be az illegális migránsokat, ne kapjon pénzt az uniótól.

2020. november 05. 16:52

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unió vezetői az illegális menekültek befogadásakor Soros György elképzelését akarják megvalósítani. Bakondi György csütörtökön Budapesten újságíróknak azt mondta, az EU vezetői Soros György azon javaslatának akarnak érvényt szerezni, hogy az a tagállam, amely nem engedi be az illegális migránsokat, ne kapjon pénzt az uniótól.

A főtanácsadó közölte: az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, mivel „nem hajlandó beengedni illegális bevándorlókat”. Azt a szabályozást kifogásolják – tette hozzá –, hogy a migránsok csak nem uniós országok magyar külképviseletein nyújthatják be menedékkérelmüket. Emlékeztetett: az Európai Parlament tárgyalódelegációja és az EU soros elnöksége megállapodott, hogy jogállami feltételekhez kötik az uniós költségvetési, illetve a válságkezelési források kifizetését.

Ez ellentétes azzal a megállapodással, amely az Európai Tanácsban született – hangsúlyozta. A magyar kormány, tekintettel a fokozódó illegális migrációra, a járványhelyzetre és a migrációval összefüggő súlyos terrorcselekményekre, teljes mértékben elutasítja ezeket az elképzeléseket, és mindent meg fog tenni, hogy életbe lépésüket megakadályozza – jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.

Arról is szólt, hogy valamennyi migrációs útvonalon fokozódik a migrációs nyomás. Lampedusára napi 400-500-an érkeznek, a magyar határokon pedig 31 ezer határsértőt fogtak el az idén, ami a duplája 2019-es egész évi adatnak. Bakondi György megítélése szerint „könnyű észrevenni az összefüggést” az illegális migráció és a francia városokban, illetve Bécsben elkövetett terrorcselekmények között.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jánosbácsi
2020. november 05. 21:15
Bakondi a rókalyuk kutató.
Pangea
2020. november 05. 20:56
Dehogy is! Csak arról van szó,hogy ki kell vennünk a muszlim és fekete tenyészet,szaporításából és gondozásából a részünket. Nagyon fontos,hogy lbqt+ nevelést már korán elkezdjük az óvodás gyerekeknél,ahogy a Meseország mindenkié c.indoktrinácóban szerepel! Meg fríszefó!
JohnDoe1984
2020. november 05. 19:24
Mar feltem, h a szokasos mondat kimarad, de vegul csak eldurrantotta a vegen. Kar a kozpenzt ebbe az emberbe olni, 5 eve ugyan azokat a frazisokat puffogtatja. "Arról is szólt, hogy valamennyi migrációs útvonalon fokozódik a migrációs nyomás."
Leo3
2020. november 05. 18:53
Nem akarja már kinyírni valaki a vén kriptaszökevényt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!