Ahogy azt a miniszterelnök már korábban jelezte, veszélyezteti a tagállamok közötti bizalmat, ha a következő hétéves költségvetést olyan feltételekhez kötnék, amelyek pontosan nem határozzák meg, hogy mi a vélt jogsértés, és önkényesen vezethetnek politikai alapú költségvetési szankcióhoz kettős mérce alkalmazásával. Ezzel a 2021 és 2027 közötti időszakra tervezett 1074 milliárd eurós költségvetés jövője bizonytalanná vált.
Az Unió által megfogalmazott jogállamisági aggályok alapvetően politikai indíttatású támadásokra vezetők vissza.
Frank Furedi szerint Magyarországot az uniós vezetők, illetve a nyugati média alapvetően nem a demokratikus értékek hiánya, a jogállamisági problémák vagy a járvány során meghozott kormányzati intézkedések miatt támadják. A magyar vezetést a keresztény értékek, illetve a nemzeti szuverenitás fontosságát hangsúlyozó konzervatív szemlélete miatt kritizálják.
A magyar származású brit szociológus úgy véli, hogy az uniós elit a tradíciókat, hagyományokat egy letűnt kor maradványának tartja, szerintük ezek a modern társadalomban már egyáltalán nem játszanak fontos szerepet. A liberális politikusok ezért a tradicionalizmus alappillérjét, a családokat támadják.
A szociológus szerint az Unió a kelet-közép-európai országok csatlakozása óta dolgozik azon, hogy a régió politikai kultúráját a globalista, tradicionalizmus-ellenes narratívához igazítsa. Ian Klinke, az Oxfordi Egyetem munkatársa szerint