„Az első húsz percben voltak lehetőségek, aztán megszerezte a vezetést a Barcelona. A meccs végére elfáradtunk, nagy csalódást jelentett a hajrában kapott két gól” – kezdte Szerhij Rebrov. „Teljesen máshogyan kell készülni egy bajnoki mérkőzésre és a Barcelona elleni meccsre, más taktikát igényel. Kompakt védekezésre törekedtünk, ez nem mindig működött, többször is be tudták játszani mögénk a labdát. Jó tapasztalat volt számunkra, még öt meccs hátravan, hosszú még az út” – mondta a felkészülés nehézségeiről és az előre eltervezett taktika megvalósításáról.
Uzuni hiányával kapcsolatban elmondta, hogy sérülés miatt nem tudott pályára lépni, reméli, hogy hamarosan visszatérhet az együttesbe. „Próbáltuk a meccs elején letámadni az ellenfelet, de az egyéni kvalitások miatt az egy az egy elleni párharcokban fölénk tudtak többször is kerekedni. A kezdéskor frissek voltunk, kontrolláltuk a játékot, gólt is szereztünk, de sajnos les volt. Az utolsó tíz percre elfáradtunk, ott jöttek a kapott gólok, ami rendkívül csalódást keltő” – felelte a Nemzeti Sport kérdésére Rebrov.