Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök felszólította a középiskolás és egyetemista diákok szüleit, vegyék rá gyerekeiket, hogy ne járjanak az engedély nélküli tüntetésekre – jelentette kedden a BelTA fehérorosz állami hírügynökség. „Vigyék haza a gyerekeiket az utcáról, nehogy bántódásuk essen. A többiekkel szemben mi a törvény teljes szigorával fogunk fellépni” – mondta Lukasenka a hatodik összfehérorosz népgyűlést előkészítő találkozón. Az elnök ezenkívül úgy vélekedett, hogy a nem engedélyezett tüntetéseken részt vevő diákokat el kell bocsátani az egyetemekről.
Küldjék őket a hadseregbe, a többieket pedig tegyék ki az utcára. Hadd járkáljanak ott. De az egyetemről zárják ki őket”
– mondta Lukasenka. Hozzátette, hogy ugyanez vonatkozik azokra a tanárokra is, akik csatlakoznak a tüntetésekhez. Lukasenka korábban többször figyelmeztetett, hogy a nem engedélyezett tiltakozó megmozdulásokon sok a fiatal és az egyetemista. Október 20-án leváltotta három felsőfokú tanintézet rektorát, akik a diákjaik tiltakozó aktivitásának mozgatói voltak.