Lampedusán keresztül érkezett Európába a nizzai merénylő

2020. október 29. 18:21

A 21 éves Brahim Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára.

2020. október 29. 18:21
null

Szeptemberben érkezett a dél-olasz Lampedusa szigetére, majd innen jutott tovább Franciaországba a nizzai merénylő – értesült az olasz sajtó csütörtökön. A 21 éves Brahim Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként. A bevált gyakorlat szerint ezt követően kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot. Franciaországba önerőből jutott el.

Sajtóértesülések szerint az olasz titkosszolgálati szervek a férfi pontos útvonalát próbálják felderíteni. „Ha a nizzai merénylő valóban Lampedusán kötött ki, majd Bari után szabályosan nyoma veszett, akkor Luciana Lamorgese belügyminiszternek le kell mondania” – szögezte le Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője. Mariastella Gelmini, a szintén ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) képviselőházi frakcióvezetője Lamorgese azonnali parlamenti meghallgatását sürgette. Gemini kijelentette, a hírek szerint a férfi zsebében az olasz Vöröskereszt papírjait találták meg. 

Hogyan működik ez, illegális bevándorlók és terroristák érkeznek Olaszországba, a tehetetlen kormány pedig azonosítja őket, majd hagyja, hogy szabadon menjenek, amerre akarnak Európában?” – tette fel a kérdést Gelmini. Emellett elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány így veszélyeztesse az olaszok és az európaiak biztonságát.

Év eleje óta több mint 27 ezer bevándorló érkezett Olaszországba, jelentős többségük a dél-olaszországi szigetek partjaira. Korábban a 2015-ös párizsi terrortámadások egyes tettesei, valamint a 2016-os berlini kamionos merénylet elkövetője is Olaszországon keresztül érkezett Európába.

(MTI)

(Képünk illusztráció, kép forrása: MTI/EPA/ANSA)

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2020. október 30. 07:27
Azt kéne felfogni a balodaliaknak, hogy az ő kezükön is szárad az áldozatok vére. Aki bármilyen módon is segítette az illegális migráció (akár baloldali, liberális pártra szavazással) az bűnös, az gyilkos.
Zozoo89
2020. október 30. 04:57
Tehát végre mind egyetértünk abban, hogy a határok végleges lezárás a megoldás az illegális migránsok előtt. Talán 5 éve kellett volna ebben megegyeznünk, de mindegy. Jobb később, mint soha. Csak azt nem értem, hogy lesznek kirakva az eddig beengedettek. Mert nem fognak egykönnyen távozni az tuti, sok európai fog meghalni sajnos, mivel közeledik a karácsony.
Amon-Li-Sa
2020. október 29. 23:08
Átgyalogolt Olaszországon, árokparton aludt, és nyers gombát evett?
atila68
2020. október 29. 22:04
Megmondta ma reggel a Világhírű Magyar Adón az okoska, hogy a migráció a megoldás. Mert joga van hozzá. Ezt is ott hallottam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!