Mohamed-karikatúra órai bemutatása miatt függesztettek fel egy tanárt Belgiumban

2020. október 31. 09:09

A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap egyik kiadványának címlapját mutatta a diákoknak, amely „obszcén” módon ábrázolta a prófétát.

2020. október 31. 09:09
null

Ideiglenesen felfüggesztették állásából a belga főváros Molenbeek nevű negyede egyik általános iskolájának tanárát, aki diákjainak Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát mutatott – közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán pénteken. A beszámoló szerint a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap egyik kiadványának címlapját mutatta a diákoknak, amely „obszcén” módon ábrázolta a prófétát.

Catherine Moureaux, Molenbeek polgármestere az ügyet érintően azt közölte: a tanár munkaviszonyának ideiglenes felfüggesztésére azért került sor, mert az iskola teljes tanári gárdája egyetértett azzal, hogy ilyen trágár, durva és közönséges ábrázolást nem szabad gyerekeknek mutogatni. Baj a kép illetlenségével van, mivel azt a tanár általános iskolásoknak mutatta, nem pedig a vallásos tartalmú karikatúra-ábrázolással – emelte ki. Moureaux azt is közölte, hogy a tanár ellen indított fegyelmi eljárás első meghallgatására már csütörtökön sor került.

Franciaországban, október közepén egy 17 éves, menekültstátust kapott, moszkvai születésű csecsen diák késsel megölte, és lefejezte Samuel Paty középiskolai történelemtanárt Párizs külvárosában, miután a tanár a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak.

A Brüsszel belvárosához közel első Molenbeek negyedet a brüsszeli iszlamisták fellegvárának tartják. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a 2015 novemberében Párizsban és a 2016 márciusában Brüsszelben végrehajtott merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között, a szálak többek között a brüsszeli Molenbeek negyedbe vezettek.

(MTI)

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feri70
2020. november 02. 08:39
Igen jó kérdés meddig tart a szólásszabadság? Van határa? Mi van a toleranciával?
Feri70
2020. november 02. 08:38
Ezek a libsik egy barmok. Előbb beengedik a sok migránst, aztán elkezdi őket gúnyolni. Csak nem háborút akarnak? Azért ha belegondolunk nem olyan egyszerű egy embert lefejezni. Sem fizikailag, sem lelkileg. Aki ezt megtette az nem akárki volt, nem akármilyen nevelést/kiképzést kapott.
Moslékzabáló
2020. november 01. 04:58
Szerintem a következő napokban ennek a baromnak a legkisebb gondja az ellene indított fegyelmi lesz.
Moslékzabáló
2020. november 01. 04:57
Szerintem a következő napokban ennek a baromnak a legkjsebb gondja az ellene indított fegyelmi lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!