A lefejezett francia tanár iskolájának négy tanulóját is őrizetbe vették

2020. október 19. 20:45

A gyilkosság mélyen megrázta a francia közvéleményt, amely még élesen emlékezik a Mohamed prófétát képrajzokon ábrázoló Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében öt éve történt mészárlásra.

2020. október 19. 20:45

Mint arról korábban írtunk, lefejeztek egy tanárt Franciaországban. Egy gyanúsítottat, aki helyi információk szerint késsel volt felszerelkezve, lelőttek a rendőrök, miután ellenállt a felszólításnak. Az AFP francia hírügynökség szerint lelövése előtt „Allahu Akbart” kiáltott a férfi. A rendőrség azt közölte, hogy a tanár az osztályában korábban Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat mutatott be.

Tizenöt embert őrizetbe vettek

Tizenötre emelkedett a hatalmas felháborodást kiváltó francia tanárgyilkosság ügyében őrizetbe vettek száma: hétfőn előállították a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine település középiskolájának azon négy diákját is, akik pénzért cserébe megmutatták a csecsen támadónak azt a célpontnak kiszemelt történelemtanárt, akit azért fejezett le, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a tanulóknak.

A tájékoztatás szerint az orosz állampolgárságú, 2002-ben Moszkvában született, Franciaországba a szüleivel nyolcévesen érkező és menekültstátuszt kapó csecsen támadó, Abdoullakh Anzorov háromszáz eurót osztott szét a diákok között. Az iszlamista a BFM hírtelevízió értesülése szerint azt mondta a tanulóknak, hogy videófelvételt akar készíteni Samuel Patyval, azt remélve, hogy az bocsánatot kér az „istenkáromlásért”. Anzorov az iskola parkolójában várta meg, hogy a diákok felé irányítsák a tanárt. A tanulókat azért vették őrizetbe, hogy megállapítsák, mit tudtak a készülő merényletről. Rajtuk kívül előállítottak egy olyan ember is, akit korábban már elítéltek terrorizmussal kapcsolatos cselekmény miatt. Ez a személy bevallotta, hogy kapcsolatban állt az elkövetővel.

Macron hétfőn fogadta a megölt tanár hozzátartozóit

A pénteki kegyetlen merényletet követően korábban már tíz embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, az elkövető szüleit, nagyapját, öccsét, két barátját, akik a támadás helyszínére gépkocsival szállították, a tanár egyik tanítványának az apját, aki néhány nappal ezelőtt feljelentést tett a tanár ellen, egy hatóságok által iszlamistaként nyilvántartott embert, aki a közösségi oldalakon felhívást tett közzé a tanár ellen istenkáromlás miatt, és annak feleségét.

A gyilkosság mélyen megrázta a francia közvéleményt

Gérard Darmanin belügyminiszter a megölt tanár egyik tanítványának apját és az ismert iszlamista prédikátort, Abdelhakim Sefriouit azzal vádolta, hogy ők hirdetettek fatvát, azaz halálos ítéletet istenkáromlás miatt a Párizstól ötven kilométerre, Conflans Saint-Honorine-ban található iskola oktatója ellen, amiért Mohamed-karikatúrákat mutatott a szólásszabadságról tartott óráján. A két férfi egy héttel ezelőtt kampányt indított az interneten a tanár lejáratására, s a felhívásokat több százan továbbították. Mindkét férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van.

A párizsi Sorbonne egyetemen rendezik meg Samuel Paty emlékére a nemzeti gyászszertartást

Igazságügyi források szerint a támadó a közösségi oldalakon néhány nappal ezelőtt közvetlenül felvette a kapcsolatot az apával. A nyomozók azt szeretnék megtudni, hogy az apa és a prédikátor tudtak-e arról, hogy a csecsen iszlamista merényletet készít elő. A támadó előállított családtagjai a nyomozóknak elmondták: Anzorov az elmúlt egy évben radikalizálódott. Megemlítette szüleinek a Conflans-i középiskolai vitát, amiről az interneten olvasott, de állítólag a merénylettervéről nem beszélt.

Emmanuel Macron hétfőn fogadta a megölt tanár hozzátartozóit a hivatalában, akikkel megállapodott abban, hogy szerdai este a „tudás templomaként, a francia egyetemi oktatás jelképes helyeként, a francia szellem bölcsőjeként” számon tartott párizsi Sorbonne egyetemen rendezik meg Samuel Paty emlékére a nemzeti gyászszertartást. A gyilkosság mélyen megrázta a francia közvéleményt, amely még élesen emlékezik a Mohamed prófétát képrajzokon ábrázoló Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében öt éve történt mészárlásra.

Három héten belül ez már a második terrorista indíttatású támadás Franciaországban, amely a Mohamed-karikatúrákhoz köthető. A múlt hónapban letartóztattak egy 25 éves pakisztáni férfit, aki egy hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében. A férfi az újraközölt Mohamed-karikatúrák miatt azt vette a fejébe, hogy felgyújtja a vicclap szerkesztőségét.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2020. október 20. 08:16
Mégis mire számítottak?
NagyLaci
2020. október 20. 07:16
Szerintem már mindenki megtanulhatta volna, hogy az iszlám és a liberalizmus nem barátok. Szerencsétlen tanár nem vette észre, hogy ő a kukluksklannál a néger szolga?
setti54
2020. október 20. 06:17
Sajnos 40 év tapasztalatával azt tudom csak mondani, hogy lesz ez még rosszabb is! Visszanézve az eltelt időre, a 70-es, 80-as években már rengeteg probléma adódott a muzulmánokkal, de az állam ragaszkodott a főleg algériai, marokkói bevándorlók befogadásához. Azonban a felszín alatt forrt az indulat, az utálat és nagyon sok arab és francia ember visszafogta magát. Ma ennek egyre inkább vége! Már politikai pozíciókat kaptak, s talán nem is messze az idő, amikor muzulmán pártot fognak alakítani, s akkor az egyszerű franciától a muzulmán-barát politikusig, mindenki átkozni fogja a pillanatot. A pillanatot, amikor elhagytak hitet, dicső történelmet, kultúrát, ergo a francia nemzetet, mert visszautat a múltba már hiábavaló lesz keresni és mert előre már nem vezet út sehova. A végén Aponyi-nak lesz igaza !
tevevanegypupu
2020. október 20. 00:21
Az egyik francia "ismerősöm" írja a blogjában,hogy akármi is történt és történik, de mi franciák - mármint ők - fogadujk meg,hogy azért soha de soha nem fogunk szavazni Marine le Penre..és a kórus zengte utána..soha de soha..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!