A szudáni hatóságok úgy határoztak, hogy szerdától jövő hét csütörtökig lekapcsolják a mobilinternet-szolgáltatást napi három órára, megakadályozandó a puskázásokat az egyetemi felvételi vizsgákon, amelyeket ezen időszak alatt tartanak.
„Ma utasításokat kaptunk a felsőbb hatóságok részéről a mobilinternet-adatszolgáltatás lekapcsolására vonatkozóan, a vezetékes internet mindazonáltal ugyanúgy működni fog” – közölte az EFE spanyol hírügynökséggel a hírközlési hatóság egy neve elhallgatását kérő forrása. Az illetékes elmondta: a vezetékes internet normális működése fenntartásának célja, hogy ne befolyásolják a bankok, a vállalatok és az állami intézmények működését. A forrás a mobilinternet-szolgáltatás felfüggesztését azzal indokolta: a hatóságok attól tartanak, hogy nagy arányban csalnak majd az egyetemi felvételi vizsgákon, ahogyan az történt három évvel ezelőtt, amikor is egyes kérdések kiszivárogtak a vizsgákról, az oktatásügyi minisztérium pedig kénytelen volt megismételtetni őket.