Elsöprő sikert aratott a Keller András vezette Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban

A brit sajtó egyöntetűen méltatta koncertkörútján a zenekart.

A különleges rakétaruha maximális sebessége 51 kilométer óránként, a legnagyobb magasság pedig, amelyet elérhet, 3658 méter.
Sikeresen tesztelték a világ első, mentők számára kifejlesztett rakétaruháját Nagy-Britanniában. A keddi bejelentés szerint a rakétaruhával az életmentők nehezen megközelíthető balesetek helyszínére juthatnak el gyorsan. Az észak-angliai légi mentőszolgáltatást biztosító Great North Air Ambulance Service (GNAAS) közreműködött az 1050 lóerős rakétaruha kipróbálásában a Lake District nemzeti parkban.
A rakétaruhát Richard Browing, a technológiát kifejlesztő Gravity Industries alapítója próbálta ki: 90 másodperc alatt felrepült a völgy aljából a tetejére, ahol a szimulált baleset történt, míg gyalogosan 25 percig tartott az út a mentőknek. A videóra vett kísérleten látható, hogy Browning sisakban, védőszemüvegben, piros repülősruhában, a hátára és karjaira erősített fúvókákkal száll fel a földről és repül a sziklás feszín fölött.
„Még csak karcolgatjuk a felszínét, hogy mi mindenre lehet felhasználni ezt a technológiát, de a mentés az egyik olyan terület, amelyet a Gravity Industries aktívan támogat"
Andy Mawson, a GNAAS igazgatója szerint „bámulatos" volt a bemutató. Mint hozzátette, ez a technológia lehetővé teszi, hogy sokkal gyorsabban elérjék a pácienseket, mint korábban. Sok esetben ez javíthat a páciens esélyein, könnyíthet a szenvedésén, megmentheti az életét – hangsúlyozta. A GNAAS évente több mint 1500 esetben végez légimentést. Működését adományokból biztosítja.
A légi mentőszolgálat közleménye szerint a következő lépésként kidolgozzák a fejlesztővel való együttműködést. Browning elmondta: csodálatosnak tartja, hogy a rakétaruhát mentésre próbálhatta ki. „Még csak karcolgatjuk a felszínét, hogy mi mindenre lehet felhasználni ezt a technológiát, de a mentés az egyik olyan terület, amelyet a Gravity Industries aktívan támogat" – mondta. A különleges rakétaruha maximális sebessége 51 kilométer óránként, a legnagyobb magasság pedig, amelyet elérhet, 3658 méter.
(MTI)
Kövesse a Facebookon!