Magyar labdarúgó góljától hangos Amerika (VIDEÓ)
Papp Marcell találatával aratott történelmi győzelmet a Vermont az amerikai egyetemi bajnokságban
„Azért maradok a klubnál, hogy ne kerüljek jogi vitába” – fogalmazott a weboldalnak a világsztár.
A 33 éves argentin játékos – aki másfél hete jelentette be távozási szándékát – a goal.com szaklapnak azt nyilatkozta pénteken: egyelőre nem vált klubot. A Barcelona végig azon az állásponton volt, hogy Messi csak lelépési díjért távozhat, sajtóértesülések szerint a kivásárlási ár 700 millió euró.
„Nem voltam boldog, és el akartam menni. Ezt semmilyen módon nem engedték meg nekem, és azért maradok a klubnál, hogy ne kerüljek jogi vitába” – fogalmazott a weboldalnak Messi. Hozzátette: katasztrófa a Josep Maria Bartomeu által vezetett klub irányítása.
A sajtó azóta foglalkozott a játékmester távozásával, hogy a csapat augusztus 14-én történelmi, 8-2-es vereséget szenvedett a későbbi győztes német Bayern Münchentől a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában, így a 2007/08-as évad után először zárt trófea nélkül egy szezont. Az új vezetőedző, a holland Ronald Koeman kinevezésekor azt mondta: igényt tart az argentin szupersztárra, akit a Barcelona vezetői is személyes találkozókon szerették volna meggyőzni a maradásról.
A támadó 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/04-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett. Jelenlegi szerződése még egy évig érvényes, a játékos egy záradékra hivatkozva szeretett volna csapatot váltani, ez lehetővé tette volna számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz. Csakhogy a Barcelona tájékoztatása szerint júniusban lejárt annak a határideje, hogy jeleznie kellett volna a távozási szándékot.
A spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget, azonban a koronavírus-járvány miatt előbbi júliusban, utóbbi augusztusban zárult.
(MTI)