A vizsgálatok számát tekintve azonban javulás figyelhető meg. Korábban hazánk listavezető volt, ám most a hatodik a sorban Románia, Olaszország, Görögország, Lengyelország és Bulgária mögött.
„Javított Magyarország abban, hogy a nemzeti hatóságok milyen arányban tesznek lépéseket az OLAF ajánlásait követően. Ez 2019-ben Magyarországon 47 százalék volt, a tavalyi 45 százalék után.
Ezzel Magyarország a lista középmezőnyében foglal helyet. Tavaly egyébként Ville Itälä OLAF-igazgató találkozót kért Polt Péter Legfőbb Ügyésztől, mert nem volt elégedett azzal, ahogy magyar hatóságok csak elvétve emeltek vádat az OLAF ajánlásai alapján. Január 31-én volt a találkozó, mely után azt közölték, hogy a szervezeteik közti eddigi jó együttműködés további elmélyítésében állapodtak meg” – zárul a cikk.