Mark Esper amerikai védelmi miniszter kedden, Washingtonban fogadta izraeli kollégáját, Benny Ganzot. Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok elkötelezett ez iránt, és „a védelmi minisztérium tiszteletben tartja ezt a kötelezettséget”. Leszögezte azt is, hogy az amerikai kormány folytatja az eddigi politikát, és „megóvja Izrael biztonságát”. Az Egyesült Államok és Izrael védelmi kapcsolatai soha nem voltak erősebbek, mint most, és szándékaink szerint ez így lesz a jövőben is – hangsúlyozta Esper.
Benny Ganz szintén megerősítette Izrael elkötelezettségét az Egyesült Államokkal fenntartott szoros védelmi együttműködés mellett. „Ez kiváltság, de szükségszerűség is” – fogalmazott. Az amerikai-izraeli viszony zavartalan, de Izraelt aggodalommal tölti el, hogy Washington F35-ös vadászgépek eladását tervezi az Egyesült Arab Emírségeknek. Az Emírségek – Bahreinnel együtt – a múlt héten írta alá az Izraelhez fűződő kapcsolatok normalizálásáról szóló békemegállapodást Washingtonban. Donald Trump amerikai elnök már korábban biztosította Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, hogy a tervezett ügylet „semmiféle problémát nem jelent”, Netanjahu azonban eddig a leghatározottabban elutasította ezt. Izrael egyébként ellenzi F35-ös gépek eladását a Közel-Kelet más országainak, beleértve Egyiptomot és Jordániát, amelyekkel korábban szintén békemegállapodást kötött.