Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az állatvédelmi törvény módosítása kapcsán alakult ki vita a koalíciós partnerek között. A PiS-frakció elnöke péntek délelőtti sajtóértekezletén kijelentette: a kormánykoalíció „gyakorlatilag nem létezik”.
„Kisebbségi kabinetet alakíthat a lengyel kormánykoalíció vezető pártja, a Jog és Igazságosság” – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő pénteken a tervezett kormányátalakításról folytatott egyeztetések kapcsán.
Müller azt követően nyilatkozott a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak, hogy a parlamenti alsóházban, a szejmben péntekre virradóra több kormánykoalíciós képviselő nem támogatta a kormánypárti tervezetet az állatvédelmi törvény módosításáról. A többi között a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform támogatásával mégis megszavazott, a szenátus elé kerülő jogszabály tiltja a szőrmeállatok tenyésztését, és csupán a hazai szükségletek kielégítésére korlátozza a rituális (kóser, halal) vágást.

A törvény ellen a fő kormánypárt, a PiS 14 tagja is szavazott, köztük Jan Krzysztof Ardanowski mezőgazdasági miniszter. Müller szerint a szavazás „olyan mozzanat volt, amelyben tükröződtek az utóbbi hetek, hónapok kormánytáboron belüli vitái”. A szóvivő egyrészt az október elejére bejelentett kormányátalakítás körüli feszültségekre utalhatott, de kijelentése vonatkozhatott a nyár eleji kormánykoalíciós válságra is. Az akkor lemondott kormányfőhelyettes, Jaroslaw Gowin (az Egyetértés elnöke) a parlamentben hozzájárult az eredetileg május elejére kiírt, végül júliusban megtartott elnökválasztás elhalasztásához. A kormányszóvivő szerint a fennálló helyzet többféleképpen megoldható, a PiS kisebbségi kabinetjének összeállítása mellett lehetséges az előrehozott parlamenti választás is. Müller – amint péntek reggel a PiS több más vezető politikusa is – aláhúzta: a kormánykoalíción belül folytatott kormányátalakítási tárgyalások leálltak.
A PiS-frakció elnöke, a szejm alelnöke,
Ryszard Terlecki péntek délelőtti sajtóértekezletén kijelentette: a kormánykoalíció „gyakorlatilag nem létezik”.
Közölte: a párt vezetése hétfőn dönt további lépésekről. A kisebb kormánykoalíciós tagok esetében a szavazási magatartásuk mellett Terlecki kifogásolta, hogy e tömörülések „egyre újabb elvárásokkal” álltak elő a kormányátalakítási tárgyalásokon. Az állatvédelmi törvénymódosítás ellen szavazó PiS-képviselők, köztük Ardanowski miniszter párttagságát Jaroslaw Kaczynski pártelnök péntek délután felfüggesztette. Terlecki korábbi bejelentése szerint a felfüggesztés eltávolítást is jelent a parlamentben, illetve regionális szinten betöltött tisztségekből.
A Szolidáris Lengyelországot jelenleg Zbigniew Ziobro igazságügyi, valamint Michal Wos környezetvédelmi miniszter képviseli a kormányban. Az Egyetértés soraiból Jadwiga Emilewicz tölti be a kormányfőhelyettesi és fejlesztési miniszteri, Wojciech Murdzek pedig a felsőoktatási és tudományi miniszteri posztot. Az eddig ismertetett tervek szerint a tárcák számának csökkentésével is járó kormányátalakítás után mindkét kispártnak csak egy-egy tárca jutna. A kormánytábor a 460 fős szejmben összesen 235 mandátummal rendelkezik, ebből 36 képviselő a két kisebb koalíciós párt tagja, a többiek – köztük a pénteken felfüggesztett 14 honatya – a PiS-hez tartoznak.
(MTI)