Kiderült, Donald Tusk Mandiner-olvasó, kommentálta is a lapunkban megjelent egyik cikket
Lengyelország miniszterelnöke csütörtökön interjút adott az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozója közben.
Új koalíciós szerződés aláírásával megerősítették szövetségüket a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett lengyel kormánykoalíció pártjai.
Új koalíciós szerződés aláírásával megerősítették szövetségüket a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett lengyel kormánykoalíció pártjai. Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke ez alkalomból megígérte, hogy a parlamenti választásig hátramaradó három évben mindent megtesznek az ország megerősítéséért. „Megteszünk mindent, ami megerősítheti (nemzeti) közösségünket, ami javítja minden egyes állampolgár sorsát” – jelentette ki rövid felszólalásában Kaczynski. „Megvan a stabil kormányunk, stabil parlamenti többségünk, van programunk, ennek következő szakaszának megvalósítását kezdjük el” – fogalmazott az eseményen szintén részt vevő Mateusz Morawiecki miniszterelnök.
A többhetes tárgyalások eredményeként aláírt új koalíciós szerződés megelőzi Morawiecki kabinetjének a legközelebbi napokra tervezett átalakítását. Ez tervek szerint növeli a kormány hatékonyságát, és azt követően kerül erre sor, hogy a PiS jelöltje, Andrzej Duda újból megnyerte a júliusi elnökválasztást. A koalíciós szerződés részleteit az ennek aláírását kísérő sajtókonferencián nem ismertették. Korábbi bejelentések szerint a két kisebb kormánykoalíciós pártnak, az Egyetértésnek és a Szolidáris Lengyelországnak a tárcák számának csökkentésével is járó kormányátalakítás után csak egy-egy tárca jut majd. Csütörtökön Ryszard Terlecki, a PiS parlamenti frakcióvezetője, a parlament (szejm) alelnöke megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint van olyan terv, hogy Kaczynski kormányfőhelyettes lesz Morawiecki miniszterelnök kabinetjében. Maga Kaczynski – aki 2006-2007-ben miniszterelnök volt, de a PiS 2015-ös újbóli hatalomra kerülése óta nem töltött be semmilyen kormányposztot – egyelőre nem nyilatkozott ez ügyben.
Kormányfőhelyettesként most Kaczynski az átfogóbb értelemben vett biztonság területével foglalkozó három tárcát, vagyis a nemzetvédelmit, a belügyit, valamint az igazságügyit felügyelné. A kormánykoalíciós tárgyalásokat feszültségek kísérték, Kaczynski szerda este megegyezett a Szolidáris Lengyelországnak az elnökével, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszterrel a koalíció további fennállásának feltételeiről. Az Egyetértés elnöke, Jaroslaw Gowin – aki a nyár eleji, az elnökválasztás formája miatt kialakult kormánykoalíciós válság idején lemondott kormányfőhelyettesi posztjáról – a kormányátalakítás nyomán feltehetőleg visszatér a Morawiecki-kabinetbe. Az Egyetértést május óta a kormányban miniszterelnökként és fejlesztési miniszterként képviselő Jadwiga Emilewicz szombat reggel közölte: mivel Gowintól eltérő nézeteket képvisel, kilép a pártból, de függetlenként megmarad a kormánykoalíció parlamenti frakciójában.
(MTI)