Úzvölgyi katonatemető: a bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás

2020. augusztus 03. 14:42

Az RMDSZ először a hazai jogorvoslati lehetőségeket merítené ki, mielőtt nemzetközi szintre emelnék az ügyet.

2020. augusztus 03. 14:42

A bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében – közölték a panasztevők. Hétfőn a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke pedig sajtótájékoztatón tudatta: megfellebbezte a nyomozást lezáró és az erőszakos cselekményeket elkövető személyeket felmentő ügyészi rendeletet, de a fellebbezést elbíráló ügyész is ugyanazt a döntést hozta, mint kollégája. Ezért a Mikó Imre szolgálat pert indított az ügyben. Az EMNP elnöke azt jelentette be, hogy – a Romániában nép ügyvédjének nevezett – ombusmanhoz fordul az ügyben.

Az erdélyi magyar közösség soraiban felháborodást váltottak ki a kivizsgálást lezáró moinesti ügyész nyilvánosságra került megállapításai. Az ügyész – miután csak román szemtanúkat hallgatott meg – úgy ítélte meg, hogy a „Kifele a magyarokkal az országból!„ csupán egy „magyarellenesnek vélt jelszó”. Szerinte ez nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak, mert nem egy egész közösség, hanem csupán a katonatemető elé élő láncot vonó magyarokra vonatkozott. Az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet a román Igazságügyi Felügyelet kivizsgálását kezdeményezte az ügyben. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közölte: a februári ügyészségi rendeletre benyújtott fellebbezésükre június 12-én kaptak választ, ám Gheorghe Braila ügyész is úgy látta, hogy a temetőnél nem történt bűncselekmény. Ezért a szolgálat pert indított, melynek a következő tárgyalását szeptember 30-án tartják.

Úgy véljük, hogy ez esetben, az ügyész állításaival ellentétben a nyomozó szervek nem teljesítették a törvény által előírt kötelezettségeiket, ezért kérjük az ügy kivizsgálásának folytatását” – idézte a közlemény Benkő Erika RMDSZ-es képviselőt, a jogvédelmi szolgálat igazgatóját. Csomortányi István a hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján kijelentette: azért fordulnak az ombudsmanhoz, hogy minden hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítsenek, mielőtt nemzetközi szintre emelnék az ügyet. Csomortányi arra is kitért, hogy az ügyészség Hargita és Bákó megye területvitájában is részrehajlóan járt el, hiszen a Csíkszeredában benyújtott panaszukat a Bákó megyei Moinesti ügyészségére küldte át.

A moinesti ügyészség az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat feljelentése alapján vizsgálta meg a 2019. június 6-i úzvölgyi erőszakos temetőfoglalás ügyét, és rendelte el a nyomozás beszüntetését. A Bákó megyei Darmanesti város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, amelyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2020. augusztus 04. 06:42
Mekkora, el akarják lopni a temetot mint a Békási-szorost. Olyanok mint a komcsik.
mokány
2020. augusztus 03. 16:37
Mindig van lejjebb.
pitypang1125
2020. augusztus 03. 14:58
Bezzeg románia. Szőrös talpú tolvaj majmok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!