Küszöbön áll az új aranykor Magyarország és az Egyesült Államok politikai kapcsolatrendszerében (VIDEÓ)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban találkozott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Legalább húsz embert gyilkoltak meg ismeretlen támadók egy Burkina Fasó-i jószágvásáron pénteken – közölte a nyugat-afrikai állam kormánya.
Legalább húsz embert gyilkoltak meg ismeretlen támadók egy Burkina Fasó-i jószágvásáron pénteken – közölte a nyugat-afrikai állam kormánya. Egyelőre egy szélsőséges csoport sem jelentkezett az ország keleti felében található Fada N'Gourma településen végrehajtott vérengzés elkövetőjeként. A hadsereg jelenleg kereső műveletet hajt végre a térségben. Májusban 25-en vesztették életüket egy hasonló támadásban a keleti Kompienga településen rendezett jószágvásáron.
Burkina Fasóban több mint félmillióan voltak kénytelenek elmenekülni a folytonos támadások elől otthonaikból. A kormány hatalma a fővároson kívüli területeken meggyengült. Mali, Burkina Faso és Niger hármashatárának térségében iszlamista szélsőségesek vetették meg a lábukat, és rendszeresen indítanak portyákat a polgári lakosság ellen. Egyes frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, mások az Iszlám Államhoz tartoznak. Az ENSZ adatai szerint a dzsihadisták támadásaiban Maliban, Nigerben és Burkina Fasóban tavaly négyezren haltak meg.
(MTI)