Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Civil, feketeruhás emberek egy csoportja.
Az esetről a hírportál számolt be. Azt írták, feketeruhás férfiak egy csoportja közelítette meg az újságírókat, akiktől akkreditációjukat követelték. Amikor bemutatták a nyakba akasztható igazolványukat az egyik feketeruhás letépte a dokumentumot az újságíró nyakáról. Egy másik mozdulattal pedig kiragadta a kamerát az operatőr kezéből, és megpróbálta összetörni. Az operatőrt megütötték, és ütéseket mértek kamerájára is.
A BBC orosz szolgálata mindhárom újságírójának a fehérorosz belügyminisztérium adta ki a helyi működési engedélyt, az újságírók emellett sajtó feliratú mellényt viseltek. A fehérorosz fővárosban orosz és lengyel újságírókat is értek „nehezen magyarázható hatósági intézkedések”. Fehéroroszországban vasárnap tartottak elnökválasztást, ahol az exit poll eredmények ismertetése után tiltakozások és összecsapások kezdődtek. Az ellenzék szerint a 26 éve hivatalban lévő államfő, Aljakszandr Lukasenka, aki a hivatalos adatok szerint a szavazatok több mint 80 százalékát kapta, elcsalta a választást.
A megmozdulások hétfőn és kedden is folytatódtak. Az összecsapásokban legkevesebb egy ember meghalt, és több százan megsérültek. Sajtójelentések szerint mintegy háromezer embert őrizetbe vettek. A fehérorosz állami választási bizottság előzetes eredményei szerint Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő államfő 80,08 százalékot, míg Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt 10,9 százalékot szerzett az elnökválasztáson.
(MTI)
Fotó: Ellenzéki tüntetők tiltakoznak a választási eredmények ellen 2020. augusztus 10-én, egy nappal a fehéroroszországi elnökválasztás után. A választási bizottság tájékoztatása szerint a 26 éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő a szavazatok 80,08 százalékával elsöprő győzelmet aratott fő riválisa, Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt ellen, aki a voksok 10,9 százalékát szerezte meg. A végeredményt augusztus 14-én teszik közzé. Az ellenzék Cihanouszkaját tartja a választás győztesének. Cihanouszkaja jelenleg Litvániában tartózkodik. MTI/EPA/Jauhen Jercsak