Lampedusa hosszú árnya

2020. augusztus 01. 07:15

Salve Salvini!

2020. augusztus 01. 07:15
Faggyas Sándor

„»Büszke vagyok arra, hogy megvédtem Olaszországot, ismét ezt tenném, a lelkiismeretem tiszta« – írta Matteo Salvini, miután csütörtök este a római szenátus szűk baloldali többsége megvonta a mentelmi jogát, így a legnépszerűbb olasz párt, a Liga elnökét bíróság elé állíthatják. Az ügyészség tavaly ősszel a volt belügyminiszterrel szemben (többek között) hivatali hatalom­mal való visszaélés, személyi szabadság korlátozása, nemzet­közi konvenciók megsértése címén indított vizsgála­tot. Ezeket a szörnyű bűnöket azzal követte el, hogy belügyminisztereként következetesen megtiltotta az Afrikából migránsokat szállító »civil« hajók kikötését Olaszországban.

Tavaly júniusban a Der Spiegel által »Európa-kapi­tánynak« titulált Carola Rackete Sea-Watch 3 nevű NGO-hajójával a líbiai partok közelében cirkálva »megmentett« a tengeren hánykolódó több tucat afrikai migránst, majd szembemenve az olasz törvényekkel és az olasz pénzügyőrség hajójával, önkényesen kikötött Lampedusa szigetén. Salvini háborús bűnösnek nevezte a harmincegy éves német nőt, akit persze hősként ünnepeltek a nyugati bevándorláspárti médiumok és politikusok. A hazáját védő belügyminiszter csak annyit tehetett, hogy a bíróság által szabadlábra helyezett nőt kiutasította az országból. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnöke pedig hiába követelte a német csempészhajó elsüllyesztését, nem akadt utóda Andrea Doria admirálisnak, a genovai flotta 16. századi legendás parancsnokának, aki hosszú honvédő szolgálata során a földközi-tengeri muszlim kalózhajók sokaságát küldte a tenger fenekére.

Salvinit mégsem a brüsszeli balliberális Politico által az Európa sorsát leginkább meghatározó „álmodozók” közé – Tonhalhegy Grétával együtt – sorolt német nő, hanem az Open Arms nevű spanyol csempészhajó miatt akarják bíróság elé állítani. Ez szintén afrikai migránsokat vett a fedélzetére és szállított Olaszország felé, s bár Salvini továbbra is zárva tartotta a kikötőket, egy szicíliai ügyész végül engedélyezte a hajó kikötését, így az egy éve, augusztus 20-án majdnem száz illegális bevándorlót tett partra Lampedusán.”

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsaturnuzs
2020. augusztus 03. 20:20
google.com/search?q=leszbosz+bevándorlók+site%3Amandiner.hu a helyes link, a Mandiner motorja rontotta el az előbbit.
Zsaturnuzs
2020. augusztus 03. 20:18
Lampedusa polgármestere náci, Leszboszt is nácik lakják (https://www.google.com/search?q=leszbosz+bevándorlók+site%3Amandiner.hu), Salvini is náci. Orbán főleg. ÉS MÉG CSAK A TÖMEGES AFRIKAI MIGRÁCIÓ LEGELEJÉN TARTUNK! A földrész helyzete kilátástalan, az országai képtelenek elindulni a modern fejlődés útján, csak a nyomorban tengődők létszáma nő szakadatlanul, évi 2% körüli ütemben. Nem Salvini és Orbán akadályozza Afrika iparosodását, modernizálódását, nem ők szítják a törzsi ellentéteket a több ezer (!) afrikai nép között, nem ők zsákmányolják ki a természeti kincsekben gazdag afrikai országokat az ottani elitet lefizetve, nem Salvini és Orbán vásárolja fel az afrikai termőföldeket, ők ketten csak nácik, mert országuk alapvető létérdekeit képviselik. TEHÁT AKI AZ ÖNFELADÁS ELLEN VAN, AZ NÁCI. Ez az elmúlt évtized felfedezése, a fejlett országok egyetemeinek újmarxisták által uralt tanszékein leltek rá. Rájöttek, hogy brutális zsarnokság, sovinizmus és militarizmus, zsidók, cigányok, ellenzékiek és más bűnbakok tömeges jogfosztása, internálása és legyilkolása nélkül is náci lehet bárki, ha az újmarxisták politikai ellenfele. Elég, ha szót emel az országa és népe érdekében, ennyi elég a detektálásához.
Szuverén maffiaállam
2020. augusztus 01. 12:01
Vittorio buzdító üzenete Merkel szoknyája alól: "Hajrá Matteo!"
misi53
2020. augusztus 01. 08:24
Isonzo ,doberdo ! Csak óvatosan az olaszokkal ! Fiatról nem is beszélve !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!