Ebben is megcáfolták Magyar Pétert: közgazdász rántotta le a leplet több mítoszról is

Sebestyén Géza posztjában egyszerre cáfolta meg mind a kivándorlási, mind a hiányos nyelvtudással kapcsolatos tévhiteket.

Az ülést a PNL mellett a teljes jobboldal, a kisebbségi képviselők és az RMDSZ is bojkottálta.
Határozatképtelennek bizonyult a kétkamarás román parlament hétfői együttes ülése, így nem szavazhatott az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által beterjesztett bizalmatlansági indítványról, amelyben a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányának leváltását kezdeményezték.
Az ülést a PNL mellett a teljes jobboldal, a kisebbségi képviselők és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is bojkottálta. A legnagyobb frakcióval rendelkező PSD-nek a papírforma szerint – két másik baloldali párttal együtt - elegendő törvényhozója lenne a kormánybuktatáshoz, de több törvényhozójuk is hiányzott. A parlament együttes ülése a törvényhozók több mint felének – legalább 233 képviselőnek és szenátornak – részvétele esetén határozatképes. Hétfőn mindössze 226-an voltak jelen.
(MTI)