Genovai hídavatás: „Nem akarjuk, hogy a tragédiából karnevált csináljanak”

2020. augusztus 04. 07:38

A két évvel ezelőtti hídomlás áldozatainak a hozzátartozói közül sokan nem lesznek ott az avatáson – közölte a HVG.

2020. augusztus 04. 07:38
null

Új hidat avatnak Genovában a két évvel ezelőtt összeomlott viadukt helyén. A tervek szerint repülők fognak elszállni majd felette az olasz zászló színeiben csíkokat húzva maguk után, majd Sergio Mattarella elnök fog hivatalosan elsőként átkelni a hídon, amelyet Renzo Piano tervezett, és amelynek az alakja egy hajóét idézi, a város tengeri múltjára utalva. A két évvel ezelőtti baleset 43 halálos áldozatának a nevét is felolvassák, de a hozzátartozóik közül sokan nem lesznek jelen. „Nem leszünk ott az ünnepségen, mert nem akarjuk, hogy a tragédiából karnevált csináljanak” – indokolta a távolmaradásukat az AFP-nek Egle Possetti, akinek a testvére a férjével és két gyerekével együtt halt meg a 2018. augusztus 14-ei balesetben. Szerinte egy ilyen ünnepség akkor lenne indokolt, ha a hidat azért rombolták volna le, mert régi volt, és újra kellett cserélni – és senki sem halt volna meg.

Az új hidat tervező építész, Renzo Piano is elismerte, hogy az alkotás „tragédiából született”. Ugyanakkor azt mondta: „Ez egy gyönyörű híd lesz, nagyon genovai. Egyszerű, de nem triviális. Acélhíd, biztonságos és tartós.” A genovai születésű Piano nevéhez olyan épületek kötődnek, mint a párizsi Pompidou Központ, vagy a New York-i Whitney Museum. Az áldozat hozzátartozóit tömörítő csoport szóvivője azt mondta, ő soha nem menne át az új hídon. A Morandi-híd hirtelen omlott össze két évvel ezelőtt egy forgalmas nyári délelőtt, a balesetben 43-an haltak meg. Több mint negyven ember ellen emeltek eddig vádat vagy indítottak vizsgálatot a katasztrófa miatt, köztük a hidat üzemeltető autósztráda-társaság menedzserei és mérnökeivel szemben. Az 1967-ben emelt híd az első feltételezések szerint a hiányos karbantartás miatt omlott össze – írta meg a HVG.

Fotó: Az olasz légierő Frecce Tricolori nevű akrobatacsoportjának gépei az olasz nemzeti színeket festik az égre a 2018 augusztusában leomlott genovai Morandi-híd helyére épített új híd átadási ünnepségén 2020. augusztus 3-án. A Renzo Piano olasz építész tervei alapján megépített híd a Genova városát oltalmazó Szent Györgyről kapta a nevét. MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro

 

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisgul
2020. augusztus 04. 08:16
Karigeri vajon megéri, hogy átadhassa a Lánchidad?
koronaszepe
2020. augusztus 04. 08:16
Az avatás szerintem is ízléstelen. Egyszerűen csak nyissák meg, és kész...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!