„A CDU elárulta a kereszténységet” – 43 év után kilép a pártból Merkel hangos kritikusa

2020. augusztus 14. 08:01

„Angela Merkel kancellár a korszellem farvizén a baloldalra irányította a pártot, és minden értéket feláldozott a hatalom oltárán” – írja Eugen Abler, aki szerint a párt elárulta a „C”-t, vagyis a keresztény értékeket. A CDU veterán vidéki politikusa Merkel hangos kritikusa volt, eddig bírta régi pártjában.

2020. augusztus 14. 08:01
null
Kecskés Csoma

Eugen Abler, a CDU 68 éves politikusa úgy döntött, kilép a német Kereszténydemokrata Unióból.

Abler küldöttként rendszeresen részt vett a CDU pártgyűlésein. A háromezer főt számláló Bodnegg község önkormányzati politikusára, mint Merkel egyik leghangosabb kritikusára, már a Washington Post is felfigyelt 2015-ben.

Igazán ismertté akkor vált, amikor 2018 decemberében a CDU hamburgi pártgyűlésén élesen nekiment a kancellár asszonynak. Akkor

az ENSZ migrációs paktumának aláírását egyenesen hazaárulásnak nevezte.

„Azzal, hogy újabb kultúraidegen menekülteket és illegális bevándorlókat hívunk be, életmódunkat és az otthon érzetét tesszük kockára” – fogalmazott a pártgyűlésen Abler.

A migrációs politika mellett kritizálta a német abortuszpolitikát és az azonos nemű párok házasságának intézményét is. Beszéde után nem kapott tapsot, a legtöbben csak a fejüket csóválták.

Ablernél úgy tűnik, most telt be a pohár: terjedelmes nyilatkozatban tette közzé, hogy

elhagyja a „keresztény értékeit eláruló CDU-t”,

kilép a pártból, a következő közleményt megfogalmazva.

*

„Nem volt könnyű meghoznom a döntést, hogy kilépjek a CDU-ból. A párt, amelybe 43 évvel ezelőtt beléptem, és amelynek a hosszú évek alatt mint a CDU egyik helyi szervezetének, valamint alapértékekkel és alapvető kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának elnöke, kerületi elnökhelyettese, a CDU kerületi végrehajtó bizottságának tagja, a kerületi tanács CDU képviselőcsoportjának tagja, delegált a párt valamennyi szintjén, valamint az »Arany Feketekolbász« kitüntetettjeként elkötelezett tagja voltam, teljesen megváltoztatta az arcát. A keresztény értékek egyáltalán nem játszanak már szerepet!

A CDU döntéshozói évek óta mindent bevetnek azért, hogy a jövőben a Zöldekkel köthessenek koalíciót szövetségi szinten. A Zöldek a ’68-as generáció gyermekei, akik a tradicionális családmodell szétzúzását tűzték zászlajukra.

Hogy ez a hatalmi konstrukció felálljon, a CDU súlyos árat fizet. A »C« elárulásának súlya nagy, és hosszútávú egzisztenciális következményekkel jár. Ha jobban megnézzük, a legőszintébb és következetesebb az lenne, ha a CDU lemondana a »C«-ről!

Hogy megindokoljam a lépésem: a hosszú ideig pártelnök Angela Merkel kancellár a korszellem farvizén a baloldalra irányította a pártot, és minden értéket feláldozott a hatalom oltárán. Konzekvensen elszakította a CDU-t a gyökereitől, a korábban értékorientált CDU központi programpontjait hajította le a fedélzetről, kioltva ezzel a »C« által adott fényt.

Mint témákat megemlíteném itt a gender-ideológiát, az azonos nemű párok örökbefogadási jogát, az életvédelmet, a gyermekek korai szexualizációját és a harmadik nem bevezetését. Már arról szól a diskurzus, hogy alapszervezeti szintre emelnék a párton belül, és kezdeményezési jogkörrel ruháznák fel a Leszbikusok és Melegek Unióját. A CDU Szerkezeti és Alkotmányos Bizottsága nagy többséggel szavazta meg ez utóbbit, és meg van róla győződve, hogy »ez egy fontos lépés egy hitelesebb néppárt felé«. A legfrissebb hozzászólók között Friedrich Merz és Markus Söder szintén emellett foglaltak állást. Söder egyenesen »visszamaradottnak« és »helytelennek« tartja az egyneműek házasságának elutasítását. A fent megnevezett összes téma ellentétben áll a keresztény tanítással, és ezzel a »C«-vel is a párt nevében.

Míg a Leszbikusok és Melegek Uniójának, amely 500 tagot számlál, a párt minden szintjén vannak támogatói, addig az Értékek Uniójától, egy 4500 főt számláló konzervatív alszervezettől megtagadják, hogy megkapja az alapszervezeti vagy egyesületi státuszt!

A fent említett okokból nagy aggodalommal tekintek a CDU által támogatott közös európai adósságvállalásba való beleugrás, a migrációs politika messzire kiható negatív következményei és az energetikai fordulatba való valódi terv nélküli belevágás elé, a legmagasabb energiaárakkal Európában!

A baloldali trendre és fatális következményeire több szövetségi pártgyűlésen is felhívtam a figyelmet és megállapítottam: »A konzervatívok elvesztették otthonukat a CDU-ban«. A hazátlanságnak ez az érzete engem is elfogott. Aki a régi CDU értékei mellett maradt, ma már a politikai spektrum jobbszélén találja magát. Aki a baloldali politikai spektrum pozícióit, különösen a zöldekét veszi át az értékvitákban, az elárulja a »C«-t és a dekadencia kengyeltartójává válik. Oly sokszor követeltem: »Amin az áll, hogy CDU, abban CDU-nak is kell lennie«. Többé nem ez a helyzet.

Nem tudom tovább támogatni a CDU ezen kurzusát, és ezennel bejelentem kilépésemet!

Gondos mérlegelés után ez az egyetlen módja annak, hogy ne legyen rossz a lelkiismeretem, amikor »a tükörbe nézek!« »Mindennek megvan a maga ideje.« Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a tagoknak, akik megajándékoztak bizalmukkal és támogattak engem. A CDU-nak csak ennyit mondhatok: fordulj meg, és valld meg a »C« lelkületét, vagy mondj le a »C«-ről!”

*

Nem jelentett meglepetést Eugen Abler kilépése

A ravensburgi CDU-nál

nem jelentett meglepetést Abler távozása.

„Ez az ő alapdilemmája volt, amelyet újra és újra felvetett" – mondja Axel Müller, a Bundestag ravensburgi képviselője. „Nem akarom kizárni, hogy a CDU megváltozott volna, de egy néppárt a társadalmi folyamatoknak van alárendelve, ezeknek nem tud ellenszegülni. Eugen Abler vissza akart fordulni ezen az úton, és mi ezt nem kínálhattuk neki” – nyilatkozta Müller.

Ablert a CDU jobbszéléhez szokták sorolni. „Vannak egyes pozíciók, amelyeket az AfD elfoglalt a CDU-tól, és amelyeket én is jónak találok. Az AfD radikális elemeihez azonban nem szeretném, ha közöm lenne” – nyilatkozta Abler a Schwäbische Zeitungnak, és

kizárta annak lehetőségét, hogy valaha belépne a radikális német pártba.

„Ez olyan, mint egy kapcsolatban. Ha az ember hosszú idő után elválik a párjától, nem keres egyből új társat. Először nyugalomra van szüksége” – írta körül a szituációt. Christian Natterer, a párt helyi elnöke hosszan elbeszélgetett Ablerrel a döntés előtt, igyekezett maradásra bírni. „Sajnos nem sikerült”.

Továbbra sem hagyja ott a politikát Abler

Nem veszítette el elkötelezettségét a politika iránt a német politikus. Bodnegg községi tanácsában is megtartja székét, tagja a Kolping családnak és a Kereszténydemokraták az Életért Egyesületnek. „Ehhez nem kell párttagnak lenni” – véli. Ezen felül a 68 éves politikus júliusban YouTube-csatornát is indított, Klartext Abler címmel, itt a véleményét fejti ki az aktuális eseményekről, folyamatokról.

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazsu
2020. augusztus 17. 20:15
Mégis, mi a bánatot vártak a nyugat németek egy kelet némettől? Sajátot miért nem tudtak kinevelni?
1Szkeptikus
2020. augusztus 16. 06:49
Változnak az idők. A keresztény demokrata pártok sem lehetnek már olyanok mint régen,ha a lakosság egy része elfelejtette a keresztény értékek megbecsülését, egy másik része pedig muzulmán.
Rugo
2020. augusztus 15. 09:35
Merkel már régen a földben fog rohadni, amikor a munkája még mindig mérgezni fogja a németeket - ez a nő egy sátánfajzat.
nyugalom
2020. augusztus 15. 09:07
Merkel vendegvaro/látó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!