Élesen bírálta a német kormány a választást követő fejleményeket

2020. augusztus 10. 13:35

A minszki kormánynak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat – hangsúlyozta a német szóvivő Berlinben.

2020. augusztus 10. 13:35

Élesen bírálta a német kormány hétfőn a fehéroroszországi elnökválasztást követő fejleményeket: Steffen Seibert kormányszóvivő szerint szavahihetők a választási szabályok szisztematikus megsértéséről szóló jelentések. Sajnálatos, hogy a minszki vezetés nem tett eleget az Európai Unió kérésének, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelőket küldhessen Fehéroroszországba – mondta Seibert. Hozzátette, hogy a német kormány elítéli az erőszak alkalmazását Fehéroroszországban és a tömeges őrizetbe vételeket.

A vasárnapi fehérorosz elnökválasztás előzetes eredményei szerint a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött 80,23 százalékkal, míg Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt 9,9 százalékot szerzett. Cihanouszkaja azonban csalással vádolta meg Lukasenkát, és bejelentette, hogy nem ismeri el az előzetes eredményeket. Vasárnap éjjel, az állami exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között, ezekben a Vjaszna-96 (Tavasz-96) jogvédő szervezet szerint egy tüntető meghalt, több pedig megsérült.

Fehérorosz belügyminisztériumi adatok szerint mintegy háromezer embert vettek őrizetbe. Hétfő reggel nyugalom honolt az utcákon, aktivisták azonban újabb tüntetéseket jelentettek be. Seibert beszélt arról is, hogy az Európai Uniónak most ki kell alakítania közös álláspontját a fehérorosz helyzettel kapcsolatban. Az EU annál befolyásosabb tud lenni, minél inkább képes egységes álláspontot képviselni – tette hozzá.

Heiko Maas német külügyminiszter szorgalmazta, hogy az Európai Unió újra vezessen be szankciókat Fehéroroszországgal szemben. „Szabad választásról itt szó sem volt, helyette erőszakot, megfélemlítést és őrizetbe vételeket láthatunk” – mondta Maas.

Egils Levits lett államfő azt követelte, hogy az EBESZ kezdjen vizsgálatot a fehéroroszországi elnökválasztás ügyében, hogy megállapítsák, demokratikus módon zajlott-e a voksolás. Felszólította továbbá a fehérorosz hatóságokat, hogy engedjék szabadon a választással összefüggésben őrizetbe vett személyeket, és tartsák tiszteletben az embereknek a szabad véleménynyilvánításhoz és gyülekezéshez való jogát.

(MTI)

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2020. augusztus 10. 15:41
A német libsiknek kell ott választani és akkor az nagyon demokratikus választás lesz, megdicséri a fehéroroszokat a BBC is.
KannibálTatárÚr
2020. augusztus 10. 14:22
A közös álláspont pedig ez legyen: Nem avatkozunk más államok belügyeibe! Ez érvényes az EU-n belül is.
George Soros 2.0
2020. augusztus 10. 14:10
Putyinnal előtte az "erős" EU azért beszéljen mielőtt beleszarik a hátsó kertjébe.
Falfirka
2020. augusztus 10. 13:48
...meg a népszuverenitást is bazd meg hülye német!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!