Bizilj: Navalnij túléli a mérgezést, de hónapokig cselekvőképtelen lesz

2020. augusztus 24. 07:33

A Cinema for Peace magánalapítvány létrehozója „méreggel elkövetett támadásról” beszélt.

2020. augusztus 24. 07:33

Túléli a „méreggel elkövetett támadást” Alekszej Navalnij, de várhatóan hónapokig cselekvőképtelen lesz politikusként – közölte annak a német alapítványnak a megalapítója, amely Berlinbe szállíttatta a minap a szibériai Omszkból a kómában lévő orosz ellenzéki politikust. Jaka Bizilj, a Cinema for Peace magánalapítvány létrehozója a Bild című német lapban vasárnap este megjelent, videólinkkel készített interjúban beszélt erről. „Ha ép bőrrel megússza ezt – amiben mindnyájan reménykedünk – lekerül a politika porondjáról legalább egy-két hónapra” – tette hozzá Bizilj. A filmproducer az is mondta a Bildnek, hogy Navalnij jól viselte ugyan a repülőutat, de ez mit sem változtat az egészében véve aggasztó helyzetén. 

Az orosz elnök egyik legismertebb bírálója csütörtökön ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, Moszkvába repülve lett rosszul a repülőgépen. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves ellenzékit az ottani kórházba szállították. Navalnij családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták. Szombat hajnalban Bizilj alapítványa – az orosz orvosok beleegyezésével – Berlinbe szállította a kómában lévő politikust. A berlini Charité kórház a mérgezés tényét eddig nem erősítette meg, csak annyit közölt szombaton, hogy mindenre kiterjedő diagnosztikai teszteket végeznek a politikuson, és az eredményekre még várni kell. Bizilj azonban az interjúban „méreggel elkövetett támadásról” beszél.

Navalnij csapatának emberei azt ígérték, hogy vasárnap este a Youtube videómegosztó portálon tájékoztatni fognak mindenről, amit tudnak a politikus állítólagos megmérgezéséről, de végül Kira Jarmis, a politikus szóvivője, illetve Leonyid Volkov kampányfőnök azt írta a Twitteren, hogy mégsem tartják meg a tájékoztatót, mert nem készek rá.

A dpa hírügynökség azt írta vasárnap este a szövetségi bűnügyi rendőrségre (BKA) hivatkozva, hogy Navalnij a német állam oltalmát élvezi, és a BKA védi, amely a német kormánytagok, illetve az országban állami látogatáson tartózkodó külföldi vendégek biztonságát hivatott szavatolni.

(MTI)

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hunpettel
2020. augusztus 25. 12:33
Ennek az akciónak is meg van a célja. A cél a Nord Stream 2 gázvezeték. Azért vitték Németországba, mert a németek a legnagyobb támogatói a projektnek. Ez után az eset után ujabb szankciókat fognak követelni az amerikaiak (és csicskásaik). Szerintem a Nord Stream projekt azonnali leállítását fogják kérni. A hüje Merkel kérte, hogy Németországba vigyék és adott magának egy gyomrost. Ennyi
barnabibambi
2020. augusztus 24. 19:28
Ez a jelentéktelen pojáca nem jelent semmit az Orosz politikában,tehát semmi ok arra hogy eltegyék a lábalól.Viszont a jelentéktelen ellenzéknek nagyon is érdeke hogy a reflektor fénybe kerüljön,ilyen vagy olyan módon.Sőt a külföldi libsi komcsi bandának nagyon is érdeke hogy zaart keltsen az Orosz régióban mint a beloruszoknál.A céljuk mindíg ugyanm az új kizsákmányolható,gyarmatosítható területek megszerzése.Nos Putyin tudja hogy hogyan kell velük bánni.Utalnák it a legujab orosz katonaoi doktrínára amely egy váratlan támadásra atom választ ad akár automatikusan!A Hagyományos módszerek még egyelőre alkalmasak arra hogy a libsi bolsi felforgatókat,hazaárulókat lerendezzék!
EMM195
2020. augusztus 24. 16:16
Jaka Bizilj... https://c8.alamy.com/comp/EFR829/berlin-germany-09th-feb-2015-cinema-for-peace-founder-jaka-bizilj-EFR829.jpg
illiberator
2020. augusztus 24. 14:48
ilIiberator = egy 17 kommentes buzi troll illiberator = egy régi kommentelő
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!