Biden Donald Trumpot, az újraválasztásáért induló jelenlegi elnököt vélte az egyes városokban elharapódzó erőszak hátterében. Mint fogalmazott: az erőszak „Donald Trump Amerikájában” történik, s az elnök képtelen megbirkózni vele, mert – szerinte – éveken keresztül ő szította. Álláspontja szerint az elnök „képtelen” igazat mondani, szembenézni a tényekkel, és összefogni a nemzetet. „Szítja az erőszakot a városainkban” – állította, hozzátéve, hogy Trump ahelyett hogy megvédené az országot, a gazdasággal és a koronavírus-járvánnyal foglalkozna, a káosznak és az erőszaknak „szurkol”. Megjegyezte: több rendőr halt meg a koronavírus okozta Covid-19-ben és szövődményeiben, mint a tüntetőkkel történt összecsapásokban. „Elhiszi azt valaki, hogy nagyobb rend lesz az országban, ha Donald Trumpot újraválasztják?” – fogalmazta kérdésbe az álláspontját a demokrata elnökjelölt.
Biden magát a békés tüntetők szószólójaként tüntette fel
Biden magát a békés tüntetők szószólójaként tüntette fel, aki képes lenne tárgyalóasztalhoz ültetni a rendőri erőszak ellen tiltakozókat a helyi választott tisztségviselőkkel és a rendfenntartók képviselőivel. Elnökké választása esetére megbékélést ígért. Az elnökjelölt pittsburghi megjelenésével kapcsolatban megjegyezték: ez várhatóan változást jelez Biden eddigi kampánystratégiájában, ugyanis eddig szinte kizárólag a háza alagsorában berendezett stúdióból kommunikált a választóival. Pittsburghben Biden azt is bejelentette, hogy kampánykörútra indul az úgynevezett csatatér-államokba, vagyis azokba a tagállamokba, ahol általában ingadozó a választói hangulat, s az emberek nem egyértelműen demokratákra vagy republikánusokra voksolnak.