Băsescu elindul Bukarest főpolgármesteri székéért

2020. augusztus 11. 18:22

Az egykori polgármester főleg a baloldal ellen mozgósítja magát – írta meg a Főtér.ro.

2020. augusztus 11. 18:22
null

Traian Băsescu hajóskapitány egy személyben jeleníti meg a balkáni politika minden visszásságát és időnként még szimpatikus is tud lenni – írja a Főtér. Hozzátették: Băsescu a jelek szerint elunta az európai parlamenti képviselőséget, túlságosan ingerszegény neki a fehérgalléros brüsszeli politika, így az általa alapított Népi Mozgalom Pártja (PMP) színeiben újra elindul (immár hivatalosan) Bukarest főpolgármesteri székéért, mert hiányzik neki a jó kis itthoni iszapdagonyázás.

A Főtér szerint ez némiképp megbolygatja az eddigi felállást, hiszen Băsescu, aki 2000-től bukaresti polgármester, majd két mandátum erejéig – 2004-2014 között – Románia elnöke is volt, elég ismert és szeretett-utált ahhoz, hogy komoly kellemetlenségeket okozzon két fő ellenfelének, a PSD-s Gabriela Fireának, valamint a PNL és az USR–PLUS által támogatott független Nicuşor Dannak. Băse jellemrajzáról, és balkáni vérpolitikus alkatáról már az is sokat elmondd, hogy milyen körülmények között esett be a jelenlegi versenybe.

Bár szereti hangoztatni, hogy elsősorban a PSD ellen dolgozik, amikor jelölteti magát, azt is nyíltan elmondta a sajtónak: az sem mellékes, hogy szeretné megleckéztetni az USR-t, hiszen az ő kérésükre maradt ki a PMP a nagy jobboldali bukaresti összefogásból. Băsescu rasszista és szexista megjegyzéseivel, a visszakézből odalökött, mélyen cinikus replikáival igenis érdekes színfoltja a román politikának, amelyet 10 éven keresztül irányított is a Cotroceni-palotából – írta a Főtér.ro.

Fotó: Traian Basescu, a romániai Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke nyilatkozik a sajtónak Bukarestben 2017. június 20-án, miután Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke bejelentette, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Grindeanu-kabinet elleni bizalmatlansági indítványt. MTI Fotó: Baranyi Ildikó

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2020. augusztus 11. 21:57
Miután a szekusok által futtatott államelnökként sikerült eltüntetnie vaskos titkosszolgálati dossziéját és múltját (a hajós kapitányok jelentést kellett írjanak a személyzetről, hasonlóan, mint mikor a rotterdami kirendeltséget vezette), egy általa kirúgatott kadéttársa megfigyelési aktáiból bukott ki "Petrov" besúgó. Utólag azzal védekezett, hogy "házi feladatnak" vélte a kadéttársa bemószerolását... Jelenleg ejrópai képviselő, s pártja egyaránt támadja az anyaországi és erdélyi magyarságot...miután a magyar szavazók mentették meg a bőrét a második "impeachment" során, távol maradásukkal...
Lotti
2020. augusztus 11. 21:17
Nyustyuföldön esélye is lehet a kancsi tolvajnak. Viktor barátjának. https://hvg.hu/vilag/20130814_Orban_Basescu_baratsaga
flesh ripper
2020. augusztus 11. 21:07
Sötét primitív állat: oláhtatárcigány Dobrudzsából.
Székely Dózsa György
2020. augusztus 11. 20:31
Orbán "barátja", aki folyamatosan bolondot csinált Orbánból
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!