Az idei esztendőben a hálaadás örömét egy szomorú esemény is beárnyékolja

2020. augusztus 21. 07:32

Az UMDSZ mélységesen elítéli a névtelen provokatőrök cselekedeteit.

2020. augusztus 21. 07:32
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

„Augusztus 20-a államalapító Szent István királyunk ünnepe Magyarország és a világ magyarsága számára egyszerre állami és nemzeti ünnep is. Ezen a napon ünnepeljük a keresztény magyar államiság létrejöttét – azét az államét, amely több mint ezeréves fennállása során a magyar nemzet létrejöttének alakítója, fenntartója volt. A magyar állam nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy európai nemzetünk ne csupán megfelelő módon beilleszkedjen a keresztény európai népek nagy családjába, de aktív formálója legyen sokat szenvedett Közép-Európánkban a különféle nyelvet, szokás és vallás követő népek békés és harmonikus egymás mellett való élésének és boldogulásának.  

Hagyományosan ezt az ünnepet a magyar államiságot megalapozó, a kereszténység magvait Pannóniában elhintő István királynak szenteljük, akit apostoli tevékenysége elismeréséül a katolikus (illetve 2000-től az ortodox) egyház is szentjei között tisztel. Ezen a napon a magyar katolikus templomokban mindenütt ünnepi szentmisék keretében adnak hálát a szent király mennyei pártfogásáért. Immár több évtizede ez a hagyomány itt, Kárpátalján is.

Azonban az idei esztendőben a hálaadás – amely keretében az új termésből készült kenyeret is megszenteljük – örömét egy szomorú esemény is beárnyékolja, amely ellenséges, xenofób és keresztényellenes hangulatok szítására alkalmas. A délelőtti órákban a hatóságoknál ismeretlen személyek bejelentést tettek, hogy robbanószerkezeteket helyeztek el több helyszínen, köztük a beregszászi, a técsői és az aknaszlatinai római katolikus templomban. Immár több évtizede ezek a templomok a kárpátaljai Szent István-napi ünnepségek fő helyszínei. A feljelentések alapján a terror-elhárítási egységek kiszálltak a helyszínekre, félbeszakították az egyházi szertartásokat, a híveket pedig kitessékelték a templomokból. Jelenleg is keresik a robbanószerkezeteket.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség – Ukrajnai Magyar Demokrata Párt a maga részéről mélységesen elítéli a névtelen provokatőrök cselekedeteit, amelyek a nemzetiségek közötti békés és harmonikus együttélés megbontására irányulnak. Meglátásunk szerint a mai események azt mutatják, hogy egyesek elégedetlenek azzal a társadalmi békével, amely régiónkban uralkodik, éppen ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy azt megbontsák.

Bár ezek az események negatív üzenetet hordoznak, Szent István király személyes példaadása, öröksége megerősít bennünket abban a hitünkben, hogy a keresztényi értékek mentén – amelyeket ez az ünnep is megtestesít – személyes példaadásunkkal és cselekedeteinkkel mi is hozzájárulhatunk szülőföldünk, Kárpátalja felvirágoztatásához és értékeinek megőrzéséhez. Segítsen meg bennünket ebben az Isten!”

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kòn bandi
2020. augusztus 21. 22:49
Hiteltelen umdsz
samual
2020. augusztus 21. 14:49
kinek áll érdekében?
OberEnnsinnen
2020. augusztus 21. 10:52
Eddig egy kimondott cigányországgal voltunk határosak. Ukrajna felzárkózott, immár kettővel.
nick89
2020. augusztus 21. 09:55
Nem is igaz, hogy a Peti a Lédimördön nyomta a többBalatonkevesebbAdriát, mer' láttam a fészbukján, hogy a Külügyben az irodájában telefonál!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!