Leó pápa különös kéréssel fordult Donald Trumphoz – óva intette az elnököt az erőszak alkalmazásától

A katolikus egyházfő szerint jobb lenne párbeszédet kezdeményezni, vagy gazdasági nyomást gyakorolni Venezuelára.

Carmen Best rendőrfőnök közleményben jelentette be, hogy a rendőrség meg is kezdte a fegyveres tüntetők által mintegy két héttel ezelőtt létrehozott övezet felszámolását.
Elrendelte a közelmúlt tüntetései alatt „elfoglalt” seattle-i terület felszámolását a város polgármestere, Jenny Durkan szerdán. Durkan rendeletet adott ki és „törvénytelen gyülekezésnek” nevezte az övezetet. Carmen Best rendőrfőnök közleményben jelentette be, hogy a rendőrség meg is kezdte a fegyveres tüntetők által mintegy két héttel ezelőtt létrehozott övezet felszámolását.
A fegyveresek által körülkerített és lezárt részen az elmúlt napokban elharapódzott az erőszak: több lövöldözés volt, két afroamerikai tinédzsert agyonlőttek, többeket kórházban ápolnak.

(MTI)