Peking figyelmeztette Londont a hongkongiaknak felajánlott brit állampolgárság miatt

2020. július 02. 11:04

Minden, Kína szuverenitásának, biztonságának és fejlődési érdekeinek aláásását célzó törekvés kudarcra ítéltetett – fogalmazott a kínai külügyi szóvivő .

2020. július 02. 11:04

Londonnak viselnie kell majd annak következményeit, hogy zöld utat ad a brit állampolgárság megszerzésére az erre jogosult hongkongiak számára – figyelmeztetett Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: Kína fenntartja a jogot, hogy ellenlépéseket tegyen az Egyesült Királysággal szemben, de részletekbe nem bocsátkozott.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán egyenes utalást tett arra, hogy London elindítja a szükséges folyamatot, miután leszögezte: a kínai kormány által elfogadott és bevezetett nemzetbiztonsági törvény súlyosan megsérti a Hongkong státusát rögzítő, 1984-ben aláírt kínai-brit közös deklarációt. A felajánlás értelmében a brit kormány lehetővé teszi a nagy-britanniai tartózkodást és munkavállalást azoknak a hongkongiaknak, akiknek úgynevezett brit tengerentúli státusuk van, azzal a céllal, hogy végül brit állampolgárságért folyamodhassanak. A szükséges jogosultsággal közel 3 millió hongkongi rendelkezik. A kínai külügyi tárca szóvivője csütörtökön Canberrát is arra szólította, hogy ne avatkozzon Kína belügyeibe. A szóvivő ezzel arra reagált, hogy Scott Morrison ausztrál kormányfő csütörtökön kijelentette: Ausztrália is fontolóra veszi, hogy menedéket ad azoknak a hongkongi lakosoknak, akiket fenyeget az új nemzetbiztonsági törvény.

Csao Li-csien szerdai közleményben úgy fogalmazott: „minden, Kína szuverenitásának, biztonságának és fejlődési érdekeinek aláásását célzó törekvés kudarcra ítéltetett”. A kedden elfogadott, majd azonnal törvényi erőre lépő nemzetbiztonsági törvény hongkongi demokráciapárti aktivisták, valamint egyes külföldi kormányzatok szerint tovább gyengíti a város autonómiáját, amelyet Peking az „egy ország, két rendszer” elvének megfelelően szavatol a különleges közigazgatási státusú városnak azóta, hogy Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Peking mindazonáltal leszögezte, hogy a törvény csak rendzavarók kis csoportja ellen irányul, és a szakadár törekvéseket, a felforgató tevékenységet, a terrorizmust, valamint a külföldi felek Hongkong belügyeibe avatkozását hivatott megakadályozni.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BossN
2020. július 04. 09:02
"Kína súlyosan megsérti a Hongkong státusát rögzítő, 1984-ben aláírt kínai-brit közös deklarációt." Kommunista kutyából soha nem lesz demokratikus szalonna.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2020. július 02. 12:07
Kína egy kommunista diktatúra, ki kell menekíteni azokat akikre börtön várna.
turáni sólyom
2020. július 02. 11:15
Hong-Kong jogilag Kína része! Minden többi ez után követezik. Elmúltak a Nyugat "dicsőséges ópium-háborús évei" A volt gyarmattartók ideje lejárt, már nem diktálhatnak. Megérdemlik Trianonért!
Falfirka
2020. július 02. 11:15
a britek vegyék végre tudomásul: véget ért a gyarmatosítás! Hongkonghoz semmi közük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!