Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az utóbbi években rendre nagyjából 35 milliárd eurót fizettek be a szövetségi államháztartásból a közös költségvetésbe. A CDU/CSU szakpolitikusa szerint ez az összeg 45 milliárd euróra emelkedhet.
Akár tízmilliárd euróval is emelkedhet, és elérheti a 45 milliárd eurót az Európai Unió (EU) közös költségvetésébe Németország által évente befizetendő összeg a kedden véget ért EU-csúcson kötött megállapodás alapján – mondta a tanácskozás eredményeit értékelő nyilatkozatában a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezető költségvetési szakpolitikusa, aki azonban a jelentős növekedés ellenére elégedett a négynapos tárgyaláson kialkudott kompromisszumokkal.
A CDU elvárásai „száz százalékban teljesültek” – hangsúlyozta Eckhardt Rehberg, a CDU és a testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag) frakciójának költségvetési ügyekért felelős vezetője, rámutatva, hogy sikerült megakadályozni a közös euróövezeti államkötvény megteremtését célzó törekvéseket. A CDU/CSU azon elvárása is teljesült, hogy a tagállamok ne kaphassanak az államháztartásukban tátongó lyukak befoltozására szolgáló EU-s támogatást, és ne juthassanak feltétel nélkül támogatásokhoz – mondta.

Németország a közös költségvetés első számú befizetője
Az EU-csúcs eredményei „megfelelő választ” jelentenek a koronavírus-járvánnyal együtt járó válságra – tette hozzá Eckhardt Rehberg. A kormány-, illetve államfők után az Európai Bizottságon a sor, a brüsszeli testületnek kell gondoskodnia arról, hogy a támogatandó tagországok ésszerűen használják fel a közös forrásokat.
Németország az EU legnagyobb tagállamaként a közös költségvetés első számú befizetője, és rendre az első számú nettó befizető, vagyis az első helyen áll azon országok listáján, amelyek több pénzt fizetnek be a közös büdzsébe, mint amennyit különböző jogcímeken, például agrártámogatásként vagy a kevésbé fejlett térségek felzárkóztatását szolgáló támogatásként visszakapnak.
Az utóbbi években rendre nagyjából 35 milliárd eurót fizettek be a szövetségi államháztartásból a közös költségvetésbe.
A CDU/CSU szakpolitikusa szerint ez az összeg 45 milliárd euróra emelkedhet. Német hírportálokon idézett belső kormányzati számítások alacsonyabb összegről, 40 milliárd euróról szólnak. A tagországi kormány-, illetve államfőket összefogó Európai Tanács kedd hajnalban véget ért értekezletén megállapodtak, hogy a 2021-2027-es időszakra szóló keretköltségvetésbe 1074 milliárd eurót adnak össze a tagállamok.
A legnagyobb viták a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló ÚjNemzedékEU (NextGenerationEU) elnevezésű alapról szóltak. A megállapodás szerint a helyreállítási alapban 750 milliárd eurót helyeznek el, a forrást az Európai Bizottság szerzi meg hitelfelvétellel. A pénz nagyobbik részét, 390 milliárd eurót vissza nem térítendő támogatások formájában osztják szét a tagállamok között, további 360 milliárd eurót pedig kedvezményes kamatozású hitelek formájában.
(MTI)
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
