Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Az egyetlen örömöm az egészben, hogy mindig teltház előtt játszunk, de ezek a munkakörülmények nem valók nekem” – mondta a 60 éves tréner.

Rasszista megnyilvánulása után menesztették Luc Eymaelt, a tanzániai labdarúgó-bajnokságban szereplő Young Africans együttesének vezetőedzőjét.
A belga tréner az élvonal utolsó előtti fordulójában a Mtibwa vendégeként elért 1-1-es döntetlent követően illette méltatlan jelzőkkel a szurkolókat, és kritizálta az országban meglévő infrastruktúrát. „Ezek a szurkolók semmit nem tudnak a futballról. Csak kiabálnak, olyanok, mint a majmok vagy az ugató kutyák” – idézte több internetes oldal is a 60 esztendős edzőt. „Ez a hely nem nekem való, olyan pályákon kell játszani, mint Európában a heted- vagy nyolcadosztályban. Nem szeretek az önök országában lenni” – bírálta a körülményeket Eymael, aki kifogásolta, hogy nincs autója, és nem áll rendelkezésére wifi vagy digitális televízió sem. Hozzáfűzte, a felesége sem élvezi az ottlétet, amely számára is taszító.

„Az egyetlen örömöm az egészben, hogy mindig teltház előtt játszunk, de ezek a munkakörülmények nem valók nekem” – szögezte le. Eymael később elnézést kért a nyilatkozatokért. A Young Africans végül másodikként zárta a pontvadászatot a nagy rivális, sorozatban a harmadik bajnoki címét begyűjtő Simba együttese mögött. A Young Africans az ország legeredményesebb klubja 22 elsőséggel, a Simba 21 bajnoki arannyal a második az örökrangsorban.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/KHALED EL FIQI