Lekapcsolták az euró történetének legnagyobb pénzhamisító csoportját

2020. július 17. 15:45

A bűnszervezet feje több mint 20 éve foglalkozott pénzhamisítással, és a nápolyi camorrához is köze volt.

2020. július 17. 15:45
null

Az euró története során talán a legjelentősebb pénzhamisító csoportot számoltak fel Olaszországban, ők gyártották a forgalomban lévő összes hamis euróbankjegy legalább 25 százalékát – közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol pénteken.

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint az olasz, a belga és a francia hatóságok vezette akcióban a csoport 44 tagját állították elő. Emellett

lefoglaltak 50 lakást, 8 üzlethelyiséget, 2 vidéki gazdaságot,

10 – különféle ágazatokban tevékenykedő – vállalatot, 12 nagyértékű járművet, valamint egy luxus motorcsónakot, ezek mind a bűncselekményekből származtak, összértékük meghaladta a 8 millió eurót. Huszonkét bankszámlát befagyasztottak.

A nyomozás 2017 októberében egy 50 eurós hamis bankjegy lefoglalásával kezdődött az olaszországi Nápoly közelében fekvő Benevento városában. Nápolyban, 2018 februárjában már közel 450 ezer hamis 50 és 100 eurós bankjegyet találtak elrejtve, amelynek értéke a 41 millió eurót is meghaladta. Az év júliusában 50 eurócentes érmék illegális verdéjét számolták fel Lombardia tartományban, akkor négy gyanúsítottat állítottak elő.

A felgöngyölített eset bizonyítékai arra utalnak, hogy a hamisítók tevékenységük során

több mint hárommillió hamis bankjegyet állítottak elő és terjesztettek, ezek összértéke meghaladja a 233 millió eurót.

Az összeg az euró 1999. január 1-i bevezetése óta forgalomban lévő összes hamis euróbankjegy egynegyedének felel meg.

A bűnszervezet feje több mint 20 éve foglalkozott pénzhamisítással, az euró mellett más valuták előállításáért és terjesztéséért is felelős hálózatot hozott létre. A nyomozás feltárta a camorra bűnszervezethez kötődő kapcsolatait is - közölték.
 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ElBundi
2020. július 18. 07:49
Az Europai Központi Bank ugyanezt teszi, minden következményt elkerülve. Pénzt nyom fedezet nélkül, ami súlyos büntény!
brekker
2020. július 17. 23:18
Az EKB nem tűri a konkurenciát.
istvanpeter
2020. július 17. 16:20
A nagy gond és az alapvető ok az, hogy a liberális bűnüldözés és igazságszolgáltatás direkt a bűnözők oldalán áll, hogy ezzel is bomlassza az emberi társadalmat. Így aztán lassan az egész emberi társadalom védtelen lesz a bűnözőkkel szemben. A Föld több régiójában már is a bűnözők uralkodnak és az emberek szinte teljesen védtelenek az önkényeskedéseikkel szemben. Pedig a megoldás nagyon egyszerű, a bűnözőket teljes erővel irtani kell.
civis72
2020. július 17. 16:07
fasza hárommillió hamis bankjegyet állítottak elő és terjesztettek Vajh, a gyurcsányisták miért akarják olyan nagyon bevezetni ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!