Az iraki biztonsági erők kiszabadították azt a német állampolgárságú művészeti kurátort, akit néhány nappal korábban raboltak el a közel-keleti ország fővárosában, Bagdadban – jelentette be Jahja Raszúl iraki katonai szóvivő pénteken. Raszúl nem árult el részleteket a műveletről.
Az 50 éves Helle Mewis a bagdadi művészeti élet egyik közismert szereplője. A nőt munkahelye, a Bejt Tarkíb művészeti központ elől hurcolták magukkal ismeretlen fegyveresek hétfő este. Helle Mewis hét éve él Bagdadban, és iraki művészekkel, értelmiségiekkel, illetve politikusokkal is kapcsolatban áll. A kurátor baráti köre és a német kormány is fokozott nyomást gyakorolt az iraki kormányra és a biztonsági erőkre a nő felkutatása érdekében. Mewis szabadulását egyik barátja, Szirka Szarszam aktivista is megerősítette. Egyelőre nem tudni, hogy melyik csoport és miért fogta el Mewist. Az emberrablással eddig egy Iránhoz hű síita milíciát, a Katáib Hezbollahot, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet gyanúsították. A Katáib Hezbollah cáfolta, hogy köze lett volna a történtekhez.