FBI-igazgató: Kína arra törekszik, hogy a világ egyetlen szuperhatalma legyen

2020. július 07. 20:26

Christopher Wray szerint Kína egyre agresszívabb magatartást tanúsít, amióta az országot Hszi Csin-ping elnök irányítja.

2020. július 07. 20:26
null

Kína arra törekszik, hogy a világ egyetlen szuperhatalma legyen – jelentette ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója kedden a washingtoni Hudson Intézetben tartott előadásában. Christopher Wray szerint Kína egyre agresszívabb magatartást tanúsít, amióta az országot Hszi Csin-ping elnök irányítja. Mint fogalmazott, ezúttal „részletesebben világítja meg a kínai fenyegetést, mint azt az FBI valaha is tette egy nyilvános fórumon”. Majd viszonylag részletesen kifejtette: a szövetségi nyomozók többszörös kísérletet regisztráltak arról, hogy Kína hogyan próbál előnyökhöz jutni az amerikai műszaki-technológiai fejlesztések eredményeinek megszerzésével, beleértve a számítógépes támadásokat, az érzékeny katonai technológia ellopását és az egyes amerikai tagállamokra és választott tisztségviselőkre kifejtett gazdasági nyomásgyakorlást. Mint mondta, a kínaiak nagy valószínűséggel hozzáfértek vagy hozzáférnek az amerikai állampolgárok adataihoz, köztük például az egészségügyi állapotukra vonatkozó információkhoz is.

„Odajutottunk, hogy az FBI megközelítőleg minden tizedik órában egy új, Kínával kapcsolatos elhárítási dossziét kénytelen megnyitni” – fogalmazott Wray. Elmondta, hogy az FBI-nál jelenleg mintegy ötezer aktív elhárítási ügyön dolgoznak. Az igazgató különösen három dologra hívta fel az amerikaiak figyelmét. Szerinte a kínaiak abban a hitben élnek, hogy „nemzedéki küzdelmet” folytatnak azért, hogy az országuk legyen „bármi áron is a világ egyetlen szuperhatalma”. Kiemelte, hogy céljainak eléréséhez Peking különböző módszereket, eszközöket alkalmaz. Ezek között említette a gazdasági hírszerzést, a cenzúra sürgetését az amerikai egyetemeken és a „rosszindulatú befolyásolást”, ami elismert és tekintélyes emberek rejtett befolyásolását jelenti az Egyesült Államokban lévő kínai érdekek érvényesítéséért.

Wray felhívta a figyelmet arra is, hogy a kínaiak – miközben a saját rendszerük zártságát nem kívánják oldani – kihasználják az amerikai rendszer nyitottságát, és látszólagos kínai magánvállalatok révén próbálják elérni céljaikat. Az FBI igazgatója arra szólította fel a Kínában született amerikai állampolgárokat, hogy azonnal lépjenek kapcsolatba a Szövetségi Nyomozó Irodával, ha kínai tisztségviselők megpróbálják őket visszatérésre késztetni. Említést tett arról, hogy a pekingi vezetés – az FBI információi szerint – létrehozott egy Rókavadászat nevű programot, amelynek az a célja, hogy a Kínában született, de külföldön élő és Kínával szemben bírálatokat megfogalmazó kínaiakat mindenképpen rávegye a hazatérésre, így hallgattatva el a kritikákat. A hazatérést visszautasítók családtagjait otthon fenyegetik vagy akár le is tartóztatják – mondta Wray. Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államokban több száz ilyen, kínai gyökerű, de már amerikai állampolgár vagy zöldkártyával rendelkező kínai van kitéve ilyen zaklatásoknak. Felidézett egy konkrét esetet is, és „sokkolónak” nevezte ezt a kínai taktikát.

(MTI)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2020. július 09. 07:29
Kína a világ gazdasági motorja,a legnagyobb jól működő gazdaság.A nyugat halódik,nem tudnak lépést tartani,nem versenyképesek,és nincsenek nyersanyag bázisaik.Nem használják ki az oroszok által felkínált lehetőséget,a Kínaiak viszont élnek vele! Nos ez a bibi.Mellesleg a nyugat minden gazdasági és egyéb problémát amit valójában ők okoznak maguknak mindig háborúval,embargóval, hülye tézisekkel akarnak megoldani.Régen két nagy világháborúval sikerült is nekik.A 21. században ez már nem ,működik,azaz az öngyilkos politika nem megoldás ez van most már az USA-ban,és ez lesz Nyugat_Európában is.Azért nekünk résen kell lennünk és ha az erózió nyugaton az EU-ban is erősödik azonnal lépnünk kell azaz kilépés ebből a veszélyes xarkupacból.Ez a magyarság megmaradásának a záloga!
Mich
2020. július 08. 11:32
Miért, az USA mire törekedett az elmúlt 40 évben?!
balbako_
2020. július 08. 08:28
Az USA már leszálló ágon, Kína a felszállón nem kell nagy jós tehetség ahhoz, hogy mi következik be.
B_kanya
2020. július 08. 08:23
Hát, köszönd meg a ámerikai cégeknek,akik kivitték a termelést Kínába, úgyhogy nem 8-10, hanem 1-2, max 3 év alatt lopják el a technológiát. Anélkül is bekövetkezett volna, demográfiai okok miatt, de húsz-harminc év múlva. Úgyhogy most vagy háborúztok, amibe mind beledöglünk, vagy a tökére léptek a globalizmust erőltető "háttérdeepspacetőkéselitnek", hanyatt lökitet őket és elkezdetek dolgozni meg visszaépíteni a nemzeti ipart és védővámokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!